2016. december 7., szerda

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Mindenkor és mindenért hála




   "Hálát adjatok mindenkor mindenért az Istennek és Atyának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében! "

(Ef 5, 20)  

Isten gyermekeire a hálaadás jellemző. Nagyigényű emberek nehezen köszönnek meg valamit. Magától értetődően elfogadják a jót, de elégedetlenek, ha nem kívánságuk vagy elgondolásuk szerint történik valami. A kérő imádság általánosabb. A nyomorúságban olyanok is odafordulnak Istenhez, akik egyébként nem akarnak tudni róla. Hasonlítanak a kilenc bélpokloshoz, akik könyörületért Jézushoz kiáltottak, de a hálaadást már elfelejtették. Ne felejtsd el, mi minden jót tett veled az Úr! Saját cselekedeteinket nem felejtük el, és azt a rosszat sem, amit velünk tettek, azonban könnyen elfelejtjük azokat a bántalmakat, amiket Istennek okoztunk és mindazt a jót, amit Ő ennek ellenére tesz velünk. A hála az egyetlen dolog, amivel Istennek valóban örömet szerezhetünk. Csak ennyit kaphat tőlünk, hiszen mi mindig a megajándékozottak vagyunk.

A hála egyúttal Isten új kegyelmének megtapasztalására is módot nyújt. "Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását" (Zsolt 50, 23). Csodálatos erő rejlik a hálaadásban és dicsőítésben (2 Krón 20, 21-26). Azt is megtapasztalhatjuk, hogy a sötét és gonosz gondolatok eltűnnek, ha elkezdjük dicsérni Őt és hálát adunk neki. A hálátlanság útján megszegényedünk, a hálaadásban mindig gazdagabbak leszünk. - "Hálát adjatok mindenkor mindenért!" - csak Jézus Krisztus által lehetséges ez. Csak őáltala ismerhetjük fel a nyomorúságos időkben is az áldásokat. Ezek mind mélyebbre visznek az Atyával és a Fiúval való közösségbe. Az Isten iránti szeretet tüzét a viharok hatalmasan felszíthatják, de a jó napokban sokszor elhal a hálaadás. A veszély pillanatában is elmarad a hála, de utána felismerjük, hogy éppen a fájdalmas tapasztalatok útján nyertünk jó gyümölcsöket. Az örökkévalóságban mindenképpen hálát adunk majd a nehéz időkért. A hála és imádat mennyei foglalatosság, a pokolban csak a tehetetlen düh kiáltása hallatszik. Már most gyakoroljuk szorgalmasan a hálaadást, hogy majd az örökkévalóságban teljes és tiszta harmóniában olvadjunk bele az Istent dicsőítő kórusba. Ha a lelkünket nyomja valami, mondjuk együtt a zsoltáríróval: "Ébredj fel lant és hárfa!" Merüljünk el Isten gazdagságában, hogy hálát tudjunk adni neki mindenért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése