Az elzárt forrás

"Bezárt kert az én húgom, menyasszonyom, bekerített forrás, lepecsételt kút."
(Énekek éneke 4,12)

Ebben a hasonlatban nyilván a titokzatosság fogalma lép elénk.
Van egy bekerített forrás: volt keleten egy kút, amelyre egy ház volt építve, úgy, hogy a forráshoz nem juthatott más, csak aki az elrejtett bejáratot ismerte; ilyen elzárt forráshoz hasonlít a hívő szíve, ha az megújul a kegyelem által; titokteljes élet van annak belsejében, mely nem emberi művészet és ügyesség következménye. 

Ez titok, melyet senki más nem ismer, igen, ezt még annak tulajdonosa sem képes felebarátjai előtt kinyilvánítani. Képletünk nem csak a titokzatosság gondolatát kelti fel bennünk, hanem az elkülönítés gondolatát is. Ez nem olyan nyilvános forrás, melyből minden arra menő ihat, ez olyan forrás, melytől az idegenek és jogtalanok távol vannak tartva; ez olyan kútfő, mely különös bélyeget visel, egy királyi birodalom pecsétjét, melyből mindenki felismerheti, hogy ez nem nyilvános kút, hanem olyan forrás, mely csak tulajdonosa számára van. Így van ez a lelki élettel is. Istennek választottai el lettek különítve az örök tanács által; ki lettek választva Istentől a megváltás napjára; el lettek választva másoktól annak az életnek a birtoklása által, mely azoknál hiányzik, s ők lehetetlen, hogy otthon érezzék magukat e világ fiai között vagy, hogy felüdüljenek e föld örömeiben. 

E képlet megfigyelésénél a szentség gondolata is felötlik. Az elzárt forrás egy meghatározott személy használatára van fenntartva; ugyan úgy a keresztyén szíve is. 

Ez a forrás Jézus számára van fenntartva. Minden keresztyénnek éreznie kell, hogy ő Isten pecsétjével van megpecsételve és szükséges, hogy elmondhassa Pál apostollal: „Ezután senki nekem bántásomra ne legyen, mert én az Úr Jézus bélyegeit hordozom az én testemben”. 

Még egy másik gondolat is előtérbe nyomul, ez a biztonság. Ó, milyen biztos és elrejtett a hívőnek belső élete! Ha az összes földi és mennyei hatalmasságok feltámadnának ellene, még akkor is megállja a helyét ez a hallhatatlan erő, mert aki ezt az életet adta, saját életét adta oda annak megőrzésére.