„Akik leborulnak a háztetőkön az ég serege előtt, azokat is, akik leborulnak az Úr előtt, és esküsznek rá, de esküsznek Molokra is” (Zofóniás 1,5)
De a kétnyelvűség utálatos Isten előtt és a képmutatást szívből gyűlöli. A bálványimádó, aki határozottan bálványához ragaszkodik, kevésbé bűnös, mint az, aki megfertőződött és szentségtelen áldozatát az Úr templomába viszi, s az alatt szíve a világon s annak bűnein csüng.
A megbízhatatlan kétnyelvű ember a mindennapi közönséges életben joggal van kitéve a megvetésnek, de az isteni dolgokban is ez a leginkább átokra méltó bűn, ami csak létezik. Az előttünk levő versben kimondott ítélet rettenetes, de nagyon is kiérdemelt, mert miért is kímélne meg az isteni igazság egy olyan bűnöst, aki tudja, mi a jó, helyesli azt és kötelezi magát, hogy azt zsinórmértékül választja, azonban mégis a gonoszt választja és annak ad helyet szívében?
Lelkem, vizsgáld meg magadat e napon és lásd meg, vajon nem terhel-e téged a kétértelmű cselekedet és eljárás vétke. Azt vallod, hogy Jézus tanítványa akarsz lenni; szereted-e hát Őt igazán? Őszinte a te szíved Isten iránt? Becsületes vagy, vagy pedig hajlongasz, bókolsz mindennek?
Az, hogy élőnek mondanak, keveset segít, ha a valóság szerint halott vagyok a vétkek és bűnök által. Aki egyik lábát az igazság földjére teszi, a másikat pedig a hamisság csalóka tengerére, annak esése rettenetes lesz és egészen a romlásba zuhan. Krisztus mindenünk vagy semmink.
Isten betölti az egész mindenséget, tehát nincs hely más Isten számára, s ha szívemben uralkodik, akkor más hatalomnak nincs többé helye. A megfeszítettben bízom-e egész egyedül; Jézusnak élek-e csupán? Benső vágyódásom azt tenni? Erre irányul minden vágyam és óhajom?
Ó, akkor legyen magasztalva a mindenható kegyelem, mely engem megmentett. S ha még hiányos vagyok e tekintetben, ó Uram, akkor bocsásd meg bűneimet és adjad, hogy féljem a Te nevedet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése