2017. november 30., csütörtök

Köszöntünk Szent Szellem!: KÖSZÖNTÜNK A SZENTEK SZENTJÉBEN!

"A Szentlélek ezzel azt jelenti ki, hogy amíg az első sátor fennáll, addig nem nyílik meg a szentélybe vezető út." (Zsidókhoz írt levél 9:8; új protestáns fordítás)

A Zsidókhoz írt levél megemlíti, miként dicsőítette meg a Szentlélek Jézust, s ezzel rámutat, hogy a Megváltó áldozata és szolgálata messze felülmúlja a zsidó szent sátor és vallási rendszer jelentőségét, hiszen azok mind őrá mutattak előre. Amíg a régi rendszer működött vagy "fennállt", a szentélybe vezető út nem nyílt meg, illetve nem értették meg azt az emberek. Jézus halálát követően azonban a Lélek minden bűnösnek közvetlen bejárást biztosít a menny tróntermébe Isten Bárányának vére (Zsidókhoz írt levél 10:19) és "nagy Főpapunk" (4:14)szolgálata által.

Glendale-ben tartottam egy szemináriumot a Szentlélekről, és ott kaptam egy könyvet az egyik résztvevőtől, amely arról szólt, hogyan munkálkodott a Szentlélek egy rabbi életében. Amikor Isidor Zwirn rabbi tanulmányozta a Tórát, különösen pedig Esaiás próféciáit, a Lélek úgy dicsőítette meg Jézust, hogy megdöbbentő következtetésre vezette el: "Annak az Isteni személynek, akit olyan hatalmas igyekezettel kerestem a Tóra lapjain, nem volt más a neve, mint Yeshuah ha Meshiach, Jézus Krisztus, az egész emberiség Messiása, beleértve a zsidókat is. A teljes mentális tudatosságnak és intellektuális elkötelezettségnek abban a csodálatos pillanatában történt meg, hogy világosan megértettem a Messiás identitását, és a szó legigazabb értelmében meg is ismertem!
Nem sokkal megtérése után Zwirn rabbi a zsinagóga szószékén állt, éppen a Tórából készült olvasni, amikor rendőrök rontottak be, és elvezették. Mint zsidóból lett keresztényt, most már megvetették őt családtagjai, a zsidó főemberek és munkatársai. A rabbi azonban örült, hogy a Lélek által már világosan megértette: Jézusban - aki a szentély főpapja - ő továbbra is igaz, és joga van a szolgálatra, különösen a saját zsidó testvérei között való munkálkodásra. Amikor - Isidor Zwirnhez hasonlóan - mi is megengedjük a Szentléleknek, hogy feltárja előttünk Krisztus csodálatos szentélyszolgálatának jelentőségét, hatalmasan megerősödik bennünk az üdvbizonyosság és örömünk a szolgálatban.

Imádság a mai napra
"Uram, segíts, hogy túl tudjak tekinteni a földi vallás szertartásain az igaz Istentisztelet és bizonyosság mennyei helyszíne felé!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése