2017. november 18., szombat

Heti imagondolatok: KRISZTUS A MI KÖZBENJÁRÓNK

"Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus között." (1Timótheus 2:5)

HOGYAN ÉRTHETJÜK MEG KRISZTUS KÖZBENJÁRÓ SZOLGÁLATÁT?

Tanulmányozzuk az Ő közbenjárói munkáját: "Isten kinyilatkoztatta János apostolnak a Pátmosz szigetén azt, amit az emberek elé kellett tárnia. Tanulmányozzuk ezeket a kinyilatkoztatásokat. Szemléljük Krisztus életét és jellemét, és tanulmányozzuk közbenjárói szolgálatát. Végtelen bölcsesség, végtelen szeretét, végtelen igazság és irgalom nyilatkozik meg ebben."

Krisztus összekötő láncszem: "Krisztus az összekötő láncszem Isten és az ember között. Megígérte személyes közbenjárását. Igazságának minden érdemét a könyörgőnek tulajdonítja. Amint Istenhez közeledünk, a Megváltó érdemei által, Krisztus szorosan maga mellé állít bennünket. Átölel emberi karjával, miközben Isteni karjával megragadja a végtelenség trónját. Azt ígérte, hogy meghallja könyörgésünket és válaszol arra. Igen, Krisztus lett az ima közvetítője az ember és Isten között. Ugyanakkor az áldások közvetítője is lett Isten és az ember között."


Jézus a mi Képviselőnk: "Amint Isten Jézusnak a Jordánnál mondott: 'Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm' (Mt 3:17) - az egész emberiséghez szól. Isten Jézushoz, mint képviselőnkhöz szól. A dicsőség, amely Krisztuson megnyugodott, Isten irántunk való szeretetének záloga. Ez beszél nekünk az ima erejéről, hogy miként juthat az emberi hang Isten füléhez, és hogyan találnak kéréseink meghallgatásra a mennyei udvarban. A hang, amely Jézushoz szólt, minden hívő léleknek mondja: ez amaz én szerelmes gyermekem, akiben én gyönyörködöm."

Az Isteni és emberi természet egyesülése:
"Az Üdvözítő nagyon aggódott tanítványaiért és igyekezett megértetni velük, hogy mi célja volt Istensége egyesítésének az emberi természettel. Krisztusban Isten nyilvánította ki magát, hogy azután Krisztus is nyilvánvalóan megmutathassa magát tanítványaiban. Krisztus tökéletes ember volta az, amelyet összes követői megszerezhetnek, ha éppen úgy alávetik magukat Jstennek, ahogy azt Krisztus tette."

Lényeges az üdvösség tervéhez:
"Krisztus közbenjárása az emberért a mennyei templomban éppoly lényeges része a megváltás tervének, mint halála volt a kereszten. Halálával Krisztus elkezdte a megváltás munkáját, feltámadása után pedig a mennybe ment, hogy befejezze. Jézus megnyitotta az utat az Atya trónjához. Közbenjár az emberért, hogy azok, akik hittel fordulnak hozzá, kívánságaikat őszintén Isten elé tárhassák."

A Krisztus nevében mondott ima jelentősége: "Krisztus nevében imádkozni sokat jelent. Azt jelenti, hogy elfogadjuk magatartását, megmutatjuk lelkületét és végezzük munkáját. Krisztus megment bennünket nem a bűnben, hanem a bűntől. Azoknak, akik Őt szeretik, ezt engedelmességükkel kell megmutatniuk."

ÖSSZEFOGLALÁS ÉS IMAGONDOLATOK


Boldog és hálás vagyok, hogy a betlehemi Jézus Krisztus, az Atya egyszülött Fia eljött erre a földre, hogy megváltson méltatlan bűnösöket, mint amilyen én vagyok. Szabad vagyok a bűn és Sátán hatalmától, kárhoztatásától és kötelékeitől. A bűn nem uralkodik felettem. Bűntelen és tökéletes vagyok? Nem! Szeretnék az lenni. De rendelkezhetem Jézus Krisztus bűntelen tökéletességével, mint amit a Szentlélek hatalma ingyen ajándékként ad nekem.

Vétkezem még? Sajnos, igen. Mindenkor, amikor magam veszem kezembe saját ügyemet. Azonban elhatároztam, hogy Isten erejével naponta, óránként, sőt pillanatról pillanatra az Úr Jézus Krisztus szeretetét és engedelmes szolgálatát fogom választant És amilyen mértékben Ót választom, az Ó útját és példáját, abban a mértékben szívembe költözik és győzelmet ad nekem önmagam, büszkeségem, a test kívánságai és a gonosz kísértései felett. Sátán nem tudott engem bűnre kényszeríteni. Köszönet Istennek, hogy Jézus Krisztus megszabadít engem a bűntől.

Köszönöm neked, szerető Jézus üdvösséged gazdagságát és szabadságát. Köszönöm, hogy meghaltál helyettünk, hogy kegyelem által a királyok Királyának gyermekei lehessünk. Mily nagy öröm kereszténynek lenni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése