2017. november 30., csütörtök

Igazságok Rapszódiája :A helyes szavakat szóld

,,Mert a te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédidből ismertetel hamisnak,, (Máté 12:37).


A szavak oly nagyon fontosak Isten Királyságában . A szavaiddal következetesen irányíthatod a pályádat a győzelem és a siker útján, és újrateremtheted az életed körülményeit. A megváltás alapelve szavakon alapszik. A Róma 10:10 szerint: „...szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre.”

Fontos megfigyelnünk a fenti igevers két kulcsszavát, melyek a „szív” és a „száj.” A szíveddel hiszel és megbékülsz Istennel, a száddal pedig megvallást teszel az üdvösségre.

A száj szó görög megfelelője a „stoma”. A stoma egy fegyver élét vagy elejét jelenti. Eszerint a szád mint fegyver adatott neked. Ez azt juttatja eszünkbe, amit az Ige ír az Efézus 6:17-ben: „Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, a mely az Isten beszéde.”

Amikor kimondod Isten Igéjét, gyakorlatilag egy fegyvert használsz. Például, ha egy betegség támad meg, ne beszélj róla mindig, és ne panaszkodj az embereknek a helyzetről, hanem vess véget neki a száddal, azzal, hogy Isten Igéjét szólod, amely az állapotodhoz szól!

Emlékezz, amit kimondasz, megtörténik. A szavaid vagy alkotnak vagy rombolnak. Akárcsak Jézus szavai, a te szavaid is szellem és élet. Jézus azt mondta, meglesz neked, amit mondasz (Márk 11:23). A Prédikátor könyve 8:4 elmondja, hogy a király szava hatalmas, Ő pedig királyokká és papokká tett minket Istennek (Jelenések 1:6). Rendeleteket hozunk mint királyok, és imádkozunk mint papok, Isten Igéjét kimondva, hogy változást hozzunk létre az életünkben és mások életében.
Használd jól a szádat; szóld a helyes szavakat - Isten Igéjét – kizárólag és mindenkor! Hallelujah!

Ima
Drága Atyám, köszönöm értékes Szavaidat, melyek
életet adnak. Köszönöm a dicsőséget és a változást,
melyet átélek az életemben az Ige eredményeként, amely
gazdagon lakozik a szívemben és kiárad az ajkaimon. Isteni
bölcsességben és a Szellem örömében, békességében
járok ma és mindenkor. Jézus nevében, Ámen.


További tanulmányok:

Ésaiás 49:2;
Hasonlóvá tevé számat az éles kardhoz, keze árnyékában rejtett el engem, és fényes nyíllá tett engemet, és tegzébe zárt be engem.

Jelenések 19:15;
És az ő szájából éles kard jő vala ki, hogy azzal verje a pogányokat; és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel; és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját.

Márk 11:23;
Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy a mit mond, megtörténik, meg lesz néki, a mit mondott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése