2017. november 27., hétfő

Igazságok Rapszódiája: A szellemed sikerre képzése

,,Mert a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete,, (1 Timótheus 4:8).


Az 1 Tesszalonika 5:23-ban Pál apostol a Szent Szellem által leírt egy szép imát a szentekért. Amit érdemes megfigyelni, az a sorrend. Olvassuk csak: „Maga pedig a békességnek Istene
szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind szellemetek, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére” (Az angol fordítás alapján). A szellem az első, a lélek a második és a fizikai test a harmadik. Ez a Szent Szellem sorrendje,
és ez megmutatja nekünk, miért is kell első helyre
tennünk a szellemünk fejlesztését.

Sajnos, sok ember csak ezért aggódik, hogy mi történik a szervezetében vagy hogyan működik az elméje, szem elől tévesztve a legfontosabbat - a szellemét. Istent sokkal jobban érdekli a szellemed. A Példabeszédek 4:23 azt mondja: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból
indul ki minden élet.” A „szív” szó rokon értelmű az ember szellemével, és ebből az igeversből megtudhatjuk, hogy az élet minden dolgai belőle indulnak ki.

A bővölködés, az egészség, a jólét, a békesség, a győzelem, az öröm és minden jó dolog, amit valaha is elképzeltél, a szellemedben lakozik. Látod már, miért kellene inkább több időt szentelned a szellemed fejlődésének? Jézus azt mondta a Lukács 6:45-ben: „A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája.”

A szíved - a szellemed - jó dolgok tárháza. Az ötletek és gondolatok, melyek kreatívvá és kiválóvá tesznek mindenben, amit teszel, a szellemedben vannak. Az emberi természet
legmagasabb potenciálja a szellemében van. Ezért folyamatosan oktasd a szellemedet az Igével! Tedd ezt a Szentírás tudatos tanulmányozásán és az azon való elmélkedésen keresztül! A böjt, az ima és a szellemi utasítások gyors megcselekvése szintén annak a módjai, ahogyan a szellemedet képezheted és gyakorlatozhatod a siker és kiválóság érdekében.

Ima
Drága Atyám, köszönöm, hogy Szellemed vezet
mindenben, és megtölti szívemet világossággal, hogy
mindig ismerjem a tökéletes akaratodat, és abban járjak.
A hitem győzedelmeskedik a mai napon, amint alkalmazom
az Igédet. Az igazságod és az élet ereje felszabadul a
szellememben, és dicsőséged megnyilvánul rajtam keresztül.
Jézus nevében, Ámen.

Ingyen letölthető napi áhítatok a Rapszódiával a következő linken: http://bit.ly/2kxPnTE

További tanulmányok:

Józsué 1:8;
El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, a mint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz.

Példabeszédek 20:27;
Az Úrtól való szövétnek az embernek lelke, a ki megvizsgálja a szívnek minden rejtekét.

Példabeszédek 4:23;
Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.

Egy éves Biblia olvasási terv: 1 Péter 4, Ezékiel 33-34;
Két éves Biblia olvasási terv: János 14:22-31, 1 Krónikák 25;

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése