2021. december 21., kedd

MAI IGE - Hidd el, hogy Isten meghallgatott❣️

„💞Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.” (János 11:41)


Lázár feltámasztása előtt Jézus így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.” 
Ha imádságod összhangban áll Isten akaratával, te is ezekkel a szavakkal zárhatod le: „Atyám, köszönöm, hogy meghallgattál.”
Értsd meg: az ördög azt akarja, hogy miután imádkoztál, azon kezdj tűnődni, vajon Isten valóban meghallgatott-e vagy sem, és hajlandó-e teljesíteni a kérésedet. Viszont, ha tudod, hogy Isten meghallgatta imádságodat, akkor bízol benne. Másként gondolkodsz, cselekszel és beszélsz. 
A szorongást béke váltja fel.
Íme, néhány ige, melyeken elmélkedhetsz:
„De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.” (Jakab 1:6–8).
„Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle.” (1János 5:14–15).
„Bizony mondom nektek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, annak megadatik az. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek.” (Márk 11:23–24).
Mától köszönd meg Istennek, hogy meghallgatja imádat, és hogy a számodra legmegfelelőbb módon fog válaszolni rá

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése