2022. január 3., hétfő

💥Van erőm💥Kiálts!

Felkelni azzal a gondolattal, hogy meg kell valósítanom a terveim, igazán csodás dolog lehet. 
Nos, Jeremiás életében ez egészen másképp zajlott. Amikor ezeket a csodás szavakat hallotta az Úrtól, akkor épp fogoly volt egy börtön udvarán. Isten bejelenti, hogy jóra fordul minden. 
A fogságban levő nép már sokszor kiállított, és lehet, hogy már azt hitték, hogy Isten nem hallja sóhajaikat. De mindent hallott, ahogy a te életedben is mindent pontosan hall. 
Hallja azokat az imádságokat, amelyeket csak csendben, párnádba bújva suttogsz el, hogy senki se hallja. 
Tudja a sóhajaid számát, amikor valami miatt összeszorult a szíved. Sőt, azt is tudja, ha a lelked van fogságban, szabadulást várva.
Ezért a mai napon tanulhatunk Jeremiástól. Fogságban volt, de hitt Isten erejében, nem vonta kétségbe azt. Lehetetlennek tűnő dologra várt? Lehet, hogy igen, de a Mindenség Ura megszólította őt, ezért bátran kiáltott.
Kiálts! Te, aki változásra vágsz az életedben, rendet szeretnél teremteni a lelkedben. 
Te, aki a szeretettel akarja megtölteni a szívét, hogy szétoszthassa szerte a világon. Kiálts! 
Te, aki már nem érzed a lábad alatt a biztos talajt, és ne félj, mert Isten tenyerénél lentebb nem eshetsz.
Ez az ige a jövőről szól. Arról a csodás jövőről, amit Isten népe számára készített. 
Ugyanakkor neked is, arról a jövőről, amelyet a számodra készített. 
Nincs más dolgod, mint várni arra, hogy Isten megmutassa számodra azt az utat, amelyen indulnod kell. Ugyanakkor hangzik a figyelmeztetés a számodra, hogy kiálts! Kiálts, az az imádkozz. 
Isten pontosan tudja, hogy mi történik veled, de lehet, hogy a te szemeddel is szeretné látni a világod



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése