A HARMADIK🌹

,,⭐És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! 

Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés.
Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! 

Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. 

Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.,,

Lukács evangéliuma 1:28-33

Először olyan volt, mintha álmodnék. Igen, félelmetes.Az angyal hatalmas fényessége, a jelenléte teljesen lebénított.

A pánik kezdett eluralkodni rajtam, egyre hevesebben vettem a levegőt, és már mozdulni sem bírtam. Ekkor megszólalt, hangja rést ütött a rettegésemen, és különleges békesség kezdett úrrá lenni rajtam. Kezdtem azt érezni, hogy mellette nincs okom a félelemre. 

Őszintén, akkor és ott nem bírtam felfogni, amit mondott. Mintha álmodtam volna, alig mertem elhinni, hogy mindez valóság. Ez az egész hatalmas. Túl hatalmas, és ki vagyok én, hogy a Magasságos Fiát, a megígért Királyt világra hozzam? Hogyan lehetséges ez? Az angyal szelíden beszélt. 

Megértéssel, mint aki ismeri a valóságot, de átérzi, ami bennem kavarog. És akkor a Magasságos ereje befedezett. Éreztem, ahogy átölel a Szentlélek, és szinte hallottam a fülemben: Veled leszek. Örök emlékként őrzöm azt a pillanatot. Ekkor fogant meg méhemben egy kis élet. Isten szent Fia, a Megígért, a Messiás. Hetekig úgy éreztem, álom és valóság határán élek, akkor kezdtem igazán megérkezni két lábbal a földre, amikor először megmozdult, és éreztem, hogy tényleg ott van, aztán napról napra nagyobb és nagyobb lett, a köztünk lévő kapocs pedig mind egyre szorosabb.

 

Vártam Őt. Vártam, amióta az eszemet tudom, mert megjövendölték, mert minden ünnep Róla beszélt, hogy egy nap majd eljön, és elhozza a szabadulást. De most egész máshogy vártam. 

Vártam testem minden apró rezdülésével, minden levegővételemmel, minden szívdobbanásommal. 

Vártam, hogy megszülessen, mert Ő az én gyermekem. 

Az elsőszülöttem, a Megváltóm. Isten lépésről lépésre vezetett egyre közelebb ehhez a titokhoz. 

Amikor megszületett, és öleltem, szoptattam, óvtam az álmait, fel sem bírtam fogni, mit jelent mindez. Sok idő kellett ahhoz, hogy a Fiam számomra is A Messiássá váljon, az én Messiásommá. Isten Szent Fiává. Hosszú volt az út, fájdalmas és nehéz volt elengedni, hogy nem úgy történnek a dolgok, ahogyan én azt vártam. De Neki volt ideje. 

Volt ideje arra, hogy kivárja, amíg megértem, akkor is, ha ehhez meg kellett halnia és fel kellett támadnia. Mert nem lett király a Fiamból, nem űzte el a rómaiakat, és nem hozta el közénk Isten országát.

 
Vagy legalábbis nem úgy, ahogy mi szerettük volna.
Húsvét ünnepén felszegezték egy durván ácsolt fakeresztre, és meghalt, mint egy utolsó bűnöző.
Az én Fiam. A poklok poklát jártam meg az alatt a néhány nap alatt. 

Évtizedeket öregedtem, hitemet tomboló szelek tépázták, fülemben pedig alig hallhatóan suttogtak az angyal szavai, melyekbe próbáltam minden maradék erőmmel kapaszkodni.
De a legsötétebb Sabbath után ismét felkelt a nap, mert Ő feltámadt, és szívemben kezdtek igazán helyükre kerülni a kérdések. Ennek így kellett lennie.
Mi királyt vártunk, de a Báránynak kellett eljönnie, aki meghalt, hogy mi élhessünk örökké az Ő országában.
Minden szenvedés, minden keserű óra és kételyben úszó nap értelmet nyert azon a reggelen. 

Mert él a Fiam. Isten Szent Fia. Él a Megváltóm. És én most újra várok. Várom Őt vissza.