2023. december 31., vasárnap

JÉZUS URALKODÓ ÉS A KIRÁLYOK KIRÁLYA! 👑

Üdvözöllek Testvérem,

Egy egész hét kellett ahhoz, hogy Jézus csodálatos jellemébe mélyebben belátást nyerjünk, és hónapok, sőt még évek elteltével sem tudnánk elég behatóan felvázolni Jézus jellemvonásait. 
Annyira csodálatraméltó Jézus!

Ma oda szeretnélek elvezetni, hogy a királyok Királyát a lehető legmélyebben imádd. 
János apostol rendkívüli szavakkal „mutatja meg” nekünk, miként „látja” látomásában Istent, hogy mi is „lássuk”:

„És láttam, hogy az ég megnyílt, és íme, ott egy fehér ló volt, és aki azon ült, azt Hűnek és Igaznak hívták, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel volt írva, amit senki nem tud, csak ő maga. És vérrel hintett ruhába volt öltöztetve és a neve Isten Igéjének neveztetik. És mennyei seregek követték őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve. És az ő szájából éles kard jött ki, hogy azzal verje a pogányokat; és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel; és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját. És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura…” (Jelenések 19,11-16)

János apostol nem habozott, hogy bőséggel alkalmazza ezeket a jelzőket, és mindegyik jelző arra szolgál, hogy dicséretre nyissa ajkunkat ezen mindenható Isten előtt, aki csupa szeretet irántunk:
Amikor tehetetlennek érzed magad az igazságtalansággal szemben, nézz a Hű és Félelmetes Bíróra: Imádd Őt, mert védelmet nyújt minden ellenségeddel szemben…!
Amikor a múlt behálóz és nyomaszt a bűntudat, gondolj a vérbe mártott ruhájára… 
Erre a vérre, ami azért öntetett ki, hogy minden bűnödet eltörölje: Dicsérd Istent azért, hogy megbocsát…!
Amikor lelked ellenségével kell harcolnod, mondj köszönetet Istennek Igéjéért, a Szentlélek kardjáért, amelynek az a rendeltetése, hogy győzedelmessé tegyen téged…!
Végül csodáld meg nagyszerű ruháját, amelyre a legszebb név van felírva: 
„A királyok Királya és az urak Ura”, és imádd Őt teljes szívedből!

Testvérem, arra hívlak most, mint adományt vidd az Úr elé imádásodat! Istennek hála a csoda lehetővé válik. Minden köszönő üzeneted és tanúságtételed megérint. Dicsőítsük Istent együtt mindazért, amit tesz, mert Ő egyedül tesz csodát életedben…!

„Istenünk, dicsérünk és imádunk téged teljes szívünkből. Mindent beteljesítettél a kereszten, irántunk, gyermekeid iránt való szeretetből. Hála neked, hogy megváltottál és csodálatos fényedbe vezettél bennünket. Jézus nevében, ámen.”

Csodálkozz rá Jézusra…! Minden egyes pillanatban, minden egyes nap és végig az év során a legszebb ajándék számodra Jézus…!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése