2023. december 31., vasárnap

ISTEN MEGNYITOTTA NEKED AZ UTAT…⭐

Üdvözöllek Testvérem,

Arra hívlak, kiengesztelődéssel zárd ezt az évet!

A konfliktusokban legalább két érintett fél van: Akit megbántottak és aki megbántotta társát. Börtönbe került egyik is, másik is. A bocsánat az egyetlen kulcs, amelyik kinyitja a börtönkaput.

Talán éppen ezt gondolod: „Teljesen lehetetlen ez nekem. Nem tudok neki megbocsátani, túl sok van a rovásán.” Vagy: „Hogy bocsánatot kérjek tőle…? Hiszen semmit se csináltam…! 
Aztán meg mire jó, min fog változtatni…?”

Mindenen. Abszolút mindenen. Jézus a következőképpen tanított minket imádkozni: 
„Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek.” (Máté 6,12)

Megbántottak Testvérem…? Tudd, hogy meg fogja neked adni Isten a megbocsátáshoz szükséges erőt. Elkötelezted magadat, hogy hallgass Őreá, kövesd Őt és higgy az Ő nevében. 
Mint gyermeke tisztelettel fogadod Igéjét, nem mellőzheted hát a Miatyánknak e verssorát.

Isten elsőnek bocsátott meg neked… E bocsánat nélkül se te, se én nem tudnánk betérni az Ő jelenlétébe, hogy imádkozzunk, imádjuk Őt… Az Ő bocsánata képessé tesz a megbocsátásra. 
Micsoda rendkívüli cselekedet…! Megbocsátván annak is szabadulást hozol, aki megbántott téged.

Ha pedig te bántottál meg valakit, megértem, mennyire bonyolult lehet, hogy elmenj hozzá és beismerd hibádat, helytelen viselkedésedet… Jézus megtette a kereszten mindazt, amit te magad nem tudsz megtenni üdvösségedért. Ez az a kis maradék tennivaló, amelyet nem fog megtenni helyetted az Úr: Tarts Isten előtt bűnbánatot, alázkodjál meg és kérj bocsánatot attól, akit megbántottál! 
Elég ennyit mondanod neki: „Bocsánatot kérek azért a rosszért, amit tettem…”

Ha elutasítja, légy továbbra is nyugodt és bizakodó. Isten közbe fog lépni, amikor eljön az ideje. 
Úgy gondolom, amint kimondtad ezeket a szavakat, rá kell mindent hagyni az Úrra. 
Ha pedig nem békél meg veled társad ebben a földi életben, tudd, hogy semmi adósságod sincs se Istennel, se az illetővel szemben.

Minden esetben utat nyit a bocsánat afelé, hogy rendeződjenek a dolgok az életedben, a kapcsolataid terén.
Nem kéri tőled Isten e bátor tett véghezvitelét anélkül, hogy képessé ne tenne rá és meg ne adná az ahhoz szükséges szeretetet.

• Kérd tőle, hogy úgy nézhess az illetőre, ahogy Ő terád néz!
• Kérd tőle, hogy úgy segítsen megbocsátani/bocsánatot kérni, ahogy Ő neked megbocsátott!
• Kérd tőle, hogy úgy szeress, ahogy Ő szeret téged!

Testvérem, engedelmességed függvényében adja Isten az Ő áldását!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése