2023. december 18., hétfő

⭐Reggeli dicséret🌹Nem mindegy

„De eljön az óra, és az most van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” 
János evangéliuma 4.23-24

Te minek örülsz jobban? Annak, ha szüleid, társad vagy barátaid úgy fejezik ki szeretetüket, ahogyan ők jónak látják, vagy hogyha úgy, ahogyan az számodra fontos, érezhető és jólesik? 
Ugye, hogy nem mindegy?

Isten olyan kapcsolódást keres, amely kölcsönös. Ő ismer és személyes szeretettel szeret bennünket, ám arra is vágyik, hogy mi is megismerjük Őt és szeressük őt. 
Nem csupán a „magunk módján”, önzően, önmagunk körül forogva, hanem úgy, ahogyan valóban kapcsolatba kerülhet két lélek. 

Igazán figyelve a másikra, azzal a vággyal, hogy örömet szerezzen neki, felismerve vágyait, szükségleteit. Isten olyan embereket keres, akik elfogadják önmagáról adott kijelentését, a vezetését, tanítását, vagyis az ő igazságát. 

Akik nem megmagyarázzák, hogy miért nem engedelmeskednek, hanem akik őszintén szembesülnek Isten szavának fényében önmagukkal. 
Akik készek odafigyelni Szent Lelkének késztetéseire, és engedni átformáló hatalmának. 
Akiknek imádsága nem más, mint az isteni Lélek ki nem mondott sóhajtásainak szavakba öntése.

Milyen mély meghitt kapcsolat az, amire Isten hív! Ugye, hogy nem mindegy?

Legyen áldott a napod!
(Hites Gábor)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése