2023. december 30., szombat

🌹Reggeli dicséret⭐ MINDENT

,,⭐Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.,, 
Pál második levele a korintusiakhoz 8:9

A történelem legnagyobb gazdasági bukásának a kínai PetroChina cég elértéktelenedésének esetét tartják. 2007 végén alapult a cég, és azóta is élvezi az állam támogatását, hiszen állami cég, de még így sem képes rendesen talpra állni, pedig eredetileg szépen indult a történet. 
Amikor bevezették a részvényeiket a piacra, a legnagyobb értékű vállalat volt. 
A történelem egyetlen cége, ami elérte az ezer milliárd dollár értéket. 
Ezt azóta sem érte el egy másik cég sem. 
Tíz év elteltével elvesztette értéke 80 százalékát, és még mindig gyengül. 
A legnagyobb bukás a gazdaság történelemben.

Szerintem azért volt ennél nagyobb bukás. Amikor Jézus a földre jött, mindent elvesztett. 
Ízlelgesd ezt a szót: MINDENT! Képzeld el, mit jelentett ez neki! 
Elvesztette a minden tudást, az uralmat a világegyetem felett (János 14:10). 
Elvesztette a tökéletes kapcsolatot Istennel (Máté 27:46). 
Elvesztette a halhatatlanságát (Máté 27:50)...

Ahelyett, hogy királyként, Isteni uralkodóként érkezett volna a Földre, állatok etető vályújában látta meg a napvilágot. Egy kirekesztett nő gyermekeként született meg, és már a születésekor menekülnie kellett. Élete végéig hordozta a megbélyegzés különböző formáit. 

A Megváltó eljött a földre, és elvesztett MINDENT, hogy te megkapd a kegyelmet.
Ő MINDENT megtett érted, és hidd el, nem hagyta abba! Ma is megteszi!


(Ömböli Dávid)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése