2023. február 2., csütörtök

💥Van Erőm💥Ima ereje

Nagy dolgok történnének, ha imádkoznánk értük: egész népek megmentése, megújulás, erő az egyházban, csodák. 
Vannak esetek, amikor Isten a Lelke által kinyilatkoztatja, hogy konkrét gyógyulást fog tenni, és ilyenkor a hívő imádkozhat és imádkoznia is kell, méghozzá hittel.

Jakab apostol is erre utal, amikor azt mondja: „Beteg-e valaki közöttetek? 
Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. 
És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt, ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. 

Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. 
Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jakab 5,14–16)
Jézus csodálatos módon meggyógyítja azt a gyermeket, akiről mindenki lemondott, és csak egy apa hisz gyermeke gyógyulásában.
Lukács evangélista hozzáteszi, hogy Jézus „visszaadta őt az apjának”. 
„És mindnyájan elcsodálkoztak Isten nagyságán” (Lk 9,42–43).
Hallod a tanítványok éljenzését? Az Úr visszaadta a fiúnak a hallását, a beszédét, a gyermekkorát, a reményét, a látását - és hitet adott neki. Lehetett volna ez másképp?
Az élet helyreállt. A te életed is helyre állhat Jézussal!
Az erő, szabadulás, gyógyulás akkor érkezik,
De van még valami, amit el kell mondani… (erről hallhatsz holnap).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése