2023. június 14., szerda

💥Reggeli dicséret🌹 Létező csodák

💞Jobbod, Uram, dicső az erőtől, jobbod, Uram, szétzúzza az ellenséget.”
Mózes második könyve 15.rész 6.vers

„Nincs lehetetlen, csak tehetetlen.” – hallottad már?

Amikor a kezembe veszek egy könyvet az első, amit megfigyelek – bár, nem szép dolog - az a címe. Majd a hátoldalán elolvasom azt a néhány sort, amelyben az íróról és a műről fogalmaznak meg véleményeket. Ismerek olyat, aki elolvassa az utolsó néhány oldalt, hogy megtudja mi lesz a történet vége, de olyan is van, aki hátulról kezdi olvasni a történetet, így haladva a cselekmény kezdetéhez.

Ahogy a fenti fejezetnél kinyitom a Szentírást és olvasni kezdem, rögtön az elején közli az író az eddigi események summáját, amely a következőképp hangzik: 
„Éneket mondok az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett.” (15:1) 
Nem köntörfalaz, nem ismétli el a történetet, hanem egy egyszerű mondattal közli a lényeget.

Izrael népe Mózessel az élen embert próbáló helyzeteken ment keresztül. 
Emlékezzünk csak vissza Mózes életére, hogy is indult? Veszély, parancs, gyilkosság, menekülés, örökbefogadás, idegen kultúra, bűn, elhívás, kérés, csapások. Mennyire változatos a történet, pedig csak 1-1 szót emeltem ki Mózes életéből.

Az Úrral kapcsolatos tapasztalatai túl mutatnak azon, amiket ő bármikor is gondolt volna. 
A fáraó udvarában felnőve, vajon gondolt arra, hogy egy nap az válik ellenségévé, akit most a családjának gondol?
Eszébe jutott-e valaha, hogy egy másik nép közül való és Isten kegyelme kellett ahhoz, hogy életben maradjon? 
Vajon elmélkedett bármikor is azon, hogy mivégre is lett a világon és milyen feladata van? 
Gondolt-e vajon arra élete folyamán, hogy mekkora csodákat fog Isten végre hajtani, amelyeknek ő is a részese lesz? 
Nem hiszem…. Mózes élte az egyszerű életét és végezte a kicsit sem egyszerű feladatait. 
Elfogadta az Úr elhívását, bátorságot gyűjtött és kikérte Izrael népét. 
A fáraó nem engedett a kérésnek, mire Isten csapásokkal válaszolt. 
A történet innentől már csodák halmaza és ezeknek az eseményeknek Mózes szem-, és fültanúja, továbbá át-, és megélője volt.

Ahogy Mózes életében, úgy a mi életünkben is képes a Jóisten nagy tetteket végre hajtani. 
Feltudja használni azokat az erőket, helyzeteket és embereket, akik által segíteni tud nekünk. 
Életünk nem kevesebb értékkel bír, mint Mózes vagy Áron vagy az egész izraeli nép élete. 
Bízz abban, hogy Istennél nincs lehetetlen és Ő nem tehetetlen!

Áldott napot!
(Csomó Hajni)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése