2023. június 25., vasárnap

💥Reggeli dicséret🌹Indulatos Jézus

"💞Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. 
Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb," Pál levele a filippiekhez 2:5-9

Ezek szerint lehetek indulatos. Legalábbis ha annyira leszek indulatos, mint Jézus (ami azért néha nem megszokott formában jelent meg, pl.: terméketlen fügefa, templom megtisztítás...). 
Lehetek indulatos, ha ugyanúgy teszem, mint az akit követek, és akitől igyekszem eltanulni a mindennapi élet alapjait. Na de milyen "indulat" volt Jézusban?

Amikor mi indulatosak vagyunk, az nem túl pozitív. Amikor én indulatos vagyok, előfordul, hogy ingerülten beszélek a kisfiammal, vagy veszekszek a feleségemmel ok nélkül. 
Amikor indulatosak vagyunk, az nem túl pozitív, mert meggondolatlanul másokat bántunk.

Ezzel szemben Jézus indulata teljesen ellentétes a miénkkel Pál szerint. 
Az Ő csendes indulata elcsendesítette a háborgó tengert, meggyógyította a beteget, kiűzte az ördögöket, megbocsátott a bűnösnek... Jézus Indulata mindig az emberekért volt, és nem ellenük. 
Pál úgy mondja, hogy megalázta magát, és engedelmes volt (Istennek) egész a kereszthalálig.

Jézus indulata a mérhetetlen szeretet, ami az emberek felé irányult. Jézus indulata az Istennek való engedelmesség ha törik ha szakad. Jézus indulata az a radikális elfogadás a bűnös, a meggyötört, a kereső, az elveszett felé. Ez az indulat nem törte el a megrepedt nádat, de felemelte az elesettet. 
Ez az indulat mindig ragaszkodott a szeretethez ember és Isten iránt.

Ez a Jézusi indulat legyen benned is!

(Ömböli Dávid)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése