Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Hitben haltak meg mindezek,...és vallást tettek arról, hogy idegenek és vándorok a földön. Mert akik így beszélnek, nyíltan kijelentik, hogy hazát keresnek,...azért Isten készített nekik várost.      Zsid 11,13-16.

Ezek a versek az elhunyt ősatyákra emlékeznek vissza. Ha csak ez állna itt: "Ezek mind meghaltak" - az úgy tűnne, mint valami halk sírás. Azonban ez áll: "Hitben haltak meg mindezek". Micsoda vigasztalás! Örömmel tekintünk vissza rájuk, mint megelégedett emberekre. Bár az ígéreteket csak távolról látták, mégis megvigasztalódtak. Megelégedtek azzal, hogy idegenek és vándorok a földön. Milyen megnyugtató olyan emberekre gondolni, akik sorsukkal meg vannak elégedve; olyanokra mint pl. a szegény Lázár, aki nem zúgolódott, mint Pál, aki megbilincselve dicséretet énekelt és hálát adott, mint az ősatyák, akik sátrakban laktak és örültek jövevénységüknek. Az is példakép, hogyan vágyakoztak az ősatyák a mennyei haza után. "Jobb hazát kerestek", mint a káldeai Ur városa volt. Honvágyuk volt az Isten városa után. Ezt a vágyakozást mind jobban és jobban felébreszti a Szentlélek Isten gyermekeiben. Amikor az áldott életű misszionárius, Zaremba öreg korában elvesztette a beszélőképességét, jelbeszéddel közölte, hogy olyan ő, mint a madár a kalitkában, amely előtt nemsokára megnyílik az ajtó a szabadulásra. A ragyogó cél ez: "Isten készített nekik várost". Részletekben az ősatyák még kevesebbet tudtak, mint mi. Amit azonban tudtak, az megvigasztalta őket úgy, hogy pl. Ábrahám megállhatott a hitpróbában, Izsák türelmes maradt, amikor egyik kútját a másik után tömték be az ellenséges pásztorok és Jákob elhordozott fagyot, hőséget és ellenségeskedést. Mi megelégedett zarándokok vagyunk?