2023. január 19., csütörtök

💥Van Erőm - Jelentős jelentéktelen💥

,,💞Ő pedig ezt mondta neki: Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!,, (Márk 5.34)

Nincs is annál fájdalmasabb, amikor betegség idején magadra maradsz. Ennek az asszonynak a betegsége éppen olyan elszigeteltséget vonzott maga után, mint egy gyorsan terjedő vírus.
Az evangéliumok beszámolnak arról, hogy többféle gyógymódot is kipróbált, hogy végre meggyógyulhasson, de mind hiába.
Az a megdöbbentő, hogy amikor ez a szegény, kétségbeesett asszony Jézus ruháját megérinti, mintha megállna az idő. Mintha senki más nem lenne ott, csak a Mester és az asszony a problémájával.
Jézus számára ez az asszony nem volt elveszett a tömegben. 
A szükség órájában, amikor a beteg belekapaszkodik abba, hogy: „Talán még sincs vége. 
Talán van még egy lehetőség a gyógyulásra, és arra, hogy teljes életet éljek. 
Talán még adatik egy kevés hit és remény a folytatáshoz. 
S egy napon talán boldogan élhetem az életem, pontosan úgy, ahogy mások teszik körülöttem.”
 Ekkor Jézus csodát tesz. Nem számít a tömeg morajlása, csak az ember, aki gyógyulásra vágyik.
Jézus mindannyiunk számára ilyen.
Ha az emberek elhagynak, vagy valami folytán nem közeledhetnek kellőképpen hozzánk, Ő soha nem fog elhagyni.
Hiába sorol be a világ a „jelentéktelen kategóriába”, Jézus Krisztusnak értékesek leszünk.
Olykor elegendő a bizonyos mustármagnyi hit, egy kevéske remény, hogy elképzelhetetlennek tűnő dolgok valósuljanak meg az életünkben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése