2023. január 29., vasárnap

💥Reggeli dicséret🌹

Megvan az ideje a megörzésnek


💞Az Úrnak, az én Uramnak nagy tetteit hirdetem, egyedül a te igazságodat emlegetem.”
Zsoltárok könyve 71:16


Érezted magad mostanában úgy, Kedves Olvasó, hogy elég volt a rossz hírekből? 
Hogy telítődtél már velük, nem bírsz el többet, és most már jöjjön valaki valami pozitív üzenettel?
A ma reggeli ige egy sokat látott ember könyörgéséből származó részlet. 

Már megette élete kenyerének javát, tapasztalt üldöztetést, bántalmazást, sok bajt és nyomorúságot, ugyanakkor azt is, hogy Isten mindezeken átvezette. Ott volt mellette, vele élte meg az élet mélységét és magasságát, újból és újból erőt adott neki, kihúzta a gödör legaljából is, megvédte, megváltotta, naggyá tette.

Nem azért hirdeti Isten nagy tetteit, mert épp a homokba dugja a fejét, és „amit nem látok az nincs” elven tudomást sem vesz a rosszról. Nem azért hirdeti, mert egy álomvilágban él, amiben a jókat, a Mindenható oldalán lévőket sosem éri semmi vész. Hanem azért, mert megtapasztalta, milyen, amikor igazságtalanság, nehézség sújtja, és milyen átélni Isten szabadítását.

Ma reggel a Teremtő arra hív, hogy állj meg egy kicsit! 
Néhány percre, amennyire szeretnél, és emlékezz! 
Emlékezz az Ő szabadítására, a közös történeteitekre, emlékezz, mit tett érted, miből mentett meg, milyen ajándékokat adott neked, milyen csodás emberekkel áldott meg téged, milyen jót hozott ki abból, ami elsőként katasztrófának tűnt számodra, és hogyan sírt veled veszteségeid megélésében.

Ma reggel csak egy kis időre hagyd a híreket, az ország sorsának alakulását, és hozd felszínre az Istennel megélt tapasztalataidat! 
Legyen ez a néhány perc a megőrzés ideje, amikor elmondod magadnak, mit tett érted Isten, és egy batyuban ellátmányként magaddal viszed őket, hogy erőt adjanak neked a következő hétre.

(Szilvási-Csizmadia Andrea)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése