2023. január 18., szerda

💥Reggeli dicséret🌹 Szembeszél

💞A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született.” (János evangéliuma 3. fejezet 8. vers)


Hogy a Szentlélek olyan, mint a szél? Hát, nem is tudom. Én nem repesek annyira a szélért. 
Bár kerékpározás, vagy futás közben jól esik egy kis hátszél, de mikor szemből, vagy oldalról fúj, netán kavarog, na, annál rosszabb nincs.

Ám a legnagyobb bajom a széllel mégis az, hogy kiszámíthatatlan, hogy nem én irányítom. 
Hogy nem akkor, nem ott és nem olyan erővel fúj, ahogy én akarom.

És mily találó hasonlat, hogy a Szentlélek is ilyen. Mert, bár sokszor szeretnénk mi is mesterségesen felgerjeszteni a Lélek fuvallatát, aztán birtokolni, irányítani, és előírni neki azt, hogy kit, hol és hogyan befolyásoljon. De aztán rá kell jönnünk arra a nagy igazságra, amit a teológián Szőllősi Árpi bácsi annyiszor ismételt nekünk: „Aki azt állítja, hogy bír a Lélekkel, azzal nem bír a Lélek.”

Mai Nikodémusként, Jézus ezen hasonlata a Lélek munkájáról arra döbbent rá; hogy miközben a tudásom, az Igeismeretem, a származásom, stb. miatt másokat lenézve, azt gondolom, hogy nekem hátszelem van a mennybe, akkor vegyem észre, hogy azért van hátszél, mert rossz az irány.

A Szentlélek ma, önző természetemnek kellemetlen módon nem kényeztet, nem simogat, hanem erősen, sőt velőig hatóan szembefúj. Rámutat, hogy bűnös vagyok, hogy a magam erejéből nem tudok megváltozni. De majd Ő! Ő eltávolít belőlem minden gonosz indulatot, haragot, irigységet, és betölt az Ő szeretetével.

Így imádságom ma, egy jól ismert ének első két versszaka:

Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám,
Égi lángod járja át szívem és a szám!
Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!
Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!

Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt,
Ó, segíts, hogy hagyjam el bűnök útjait!
Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!
Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt!

(Tóth Szilárd)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése