2023. július 10., hétfő

💥Van Erőm💥Nekem nincs semmim

https://youtu.be/bYsr7cWT8cg

Máté Evangyélioma 5. rész 3. 
,,Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.,,

Lukács evangéliumában azt olvassuk, hogy Jézus ránézett a tanítványaira, és elkezdett beszélni. 
Nem tétovázott, vagy gondolkodott, mert tudta, hogy az ő mondanivalója nagyon fontos, és több ember boldogsága is attól függ, hogy megértsék azt, amit szeretne mondani. 
Jézus arra szeretett volna rámutatni, hogy hol találjuk meg a nyugalmat az életünkben, és mi az, amit leginkább keresnünk kell.
Nincs olyan ember, aki ne kívánna boldog lenni. Vannak, akik akkor lennének boldogok, ha nem létezne fájdalom. Vannak, akik a boldogságot a szépségben, karrierben látják meg leginkább.
Feltevődik a kérdés: Boldog lehet aki beteg, fáradt, netán szegény?
A boldogságot a szegénységgel, éhséggel, szomjúsággal nem tudjuk összeegyeztetni.
Figyeljünk az ige szavaira: „boldogok a lelki szegények” vagyis azok, akiknek nincs semmijük. 
Azok az emberek, akik rájöttek arra, hogy Isten nélkül nem ér semmit az életük, akik le tudtak mondani önmagukról. Gondoljunk csak bele, amikor betegek vagyunk, fáradtak, csüggedtek, akkor vagyunk igazán közel Istenhez, mert szükségünk van rá, hogy Ő megerősítsen bennünket. 
Rájövünk arra, hogy erőtlenek vagyunk, de Istennél új erőt kaphatunk.
Egy szegény ember nincs mivel hencegjen, dicsekedjen, de ha az életében jelen van Isten, akkor az a világ kincsével felér.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése