2023. augusztus 16., szerda

💥Reggeli dicséret🌹 Hallgass az apádra!

„Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak.” Korinthusbeliekhez írt első levél 10. fejezet 6. vers

Egyszerű tisztasági festés. Nem nagy ügy. Csináltam már ilyet. Létra, hengerek, ecsetek, festéklehúzó rács, alátétfólia, mi kell még? Hát igen. A festék. Egy vödör fehér beltéri, amibe belekeverek egy szép napraforgó színű pasztát. Ekkor megszólalt édesapám, aki segíteni jött: 
Ez így nem lesz jó! Előre bekevert festéket vegyél. Abból a pasztából nem fogod tudni azt a sárgát kikeverni. – Dehogynem! Bízd csak ide! - erősködtem.

Majd megvettem a beltéri festéket és a gazdaságos áruház gazdaságos pasztáját. 
Kevertem, kevertem. Ez nem jó. Ez nem olyan sárga, mint a dobozán van. 
Ez inkább citromsárga. Sebaj, veszek még egy pasztát bele. Egy árnyalattal sötétebb, de ez sem az igazi.

A Biblia is sok ilyen félresikerült esetet ír le. 
Kezdve a bűnesettől, az ősatyák ballépéséin, Izrael népének pusztai lázadozásain, hitehagyásán, fogságán keresztül egészen a tanítványok hitetlenkedéséig, vagy az első gyülekezetek mindenféle tévtannal való vergődéséig.

Igen. Okulásunkra, példaképp lettek leírva, hogy mi „ne kívánjunk” és ne tegyünk úgy, mint ők. Olvassuk, sőt kívülről tudjuk, mit, mikor és hol hibáztak, ám a nagy kérdés nem az, hogy ismerjük-e a gyengeségeiket, hanem, hogy tanulunk-e azokból.

S ha Isten mai egyházát, s benne jómagamat nézem, azt találom, hogy ugyanúgy bukdácsolok. Lelkesedek, lázadozok, elesek, felkelek. Jól írja Salamon: „Semmi új nincs a nap alatt…”
És, hogy mi lett végül a festéssel? Édesapámmal elmentünk egy szaküzletbe és vettünk a kiválasztott színnel kikevert festéket. Ez olyan a falon is, mint a dobozán.

De a legnagyobb tanulság az volt, hogy mikor végeztünk a munkával, akkor édesapám megsimogatta a fejemet, mint gyermekkoromban és szelíden csak ennyit mondott: Máskor hallgass az apádra.

Ma a Mennyei Atya ugyanígy simogat a Szentírás történeteivel és Ő is ugyanilyen szelíden kérlel: Tanulj az itt leírtakból! Hallgass rám! Hallgass a mennyei Atyádra!

(Tóth Szilárd)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése