2023. augusztus 21., hétfő

💥Reggeli dicséret🌹 Jézus barátod akar lenni

"Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak,; mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek" János evangéliuma 15:15

A szolgaság alapja az alá-fölé rendeltség, a szolga teljesíti a kéréseket zokszó nélkül, a szolga csak akkor kérdez, ha muszáj, a szolgának megmondják mit tegyen, hogyan tegye, mikor tegye stb. 
A szolgát nem kérdezik meg a döntések felől, és tárják eléje, a történések miértjét. 
Csak van, és teszi azt, amit előirányoznak számára.

Jézus szavai azt feltételezik, hogy valamikor tanítványait szolgáknak hívta. 
Gondolok itt arra, hogy aki nagy akar lenni, az legyen a többiek szolgája stb.

De most, amikor búcsúzik, a tanítványokkal való kapcsolata egy másik szintre lép- többé nem szolgái, hanem Barátai Jézusnak, mert be lettek avatva az örök élet titkaiban. 
Előtte egy verssel, Jézus elmondja, ha megtartják azokat a parancsokat, amit Jézus adott, akkor a tanítványok Jézus barátai.

Ma, újra emlékeztet az Ige, hogy nem alá-fölé kapcsolódásra hívta el Jézus az ő tanítványait, igen, téged is, hanem baráti kapcsolatra, kéz-a kézben járásra. 
Ahogyan mélyre ásunk ebben a kérdésben, megértjük: Isten kezdetben ilyen kapcsolatot ápolt Ádámmal és Évával. Baráti közösségben állt az első emberpárral és bárcsak ezt a kapcsolatot, ne rúgták volna fel. A bűn szolgái lettek, pedig a kígyó szabadságot ígért. 
Jézus azért, jött, hogy ezt a széttört a baráti kapcsolatot újra felépítse, és hidat képezzen számunkra.

Bárcsak megértenénk a mai igét, vágyódnánk ilyen kapcsolatra Jézussal és válaszolnánk hívására. Annyi féle beteg elképzelés van Istennel, Jézussal kapcsolatban, de ha ezt megértenénk, mennyivel kevesebb istenkáromló lenne, vagy görcsös keresztény, aki még mindig nem értette meg, hogy nem szolgák, hanem már Jézus barátai vagyunk. 

Kívánom, hogy te is éld át, amit én átéltem, a mai ige olvasása kapcsán. 
Jézus barátjának tekint, na és te, kinek tekinted Őt?

(Hites Gábor)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése