2023. augusztus 26., szombat

💥Reggeli dicséret🌹 Igazság

"Azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra.
Az értelmesek fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké."
Dániel könyve 12. fejezet 2-3. vers

A Szentírás egészének egyik fő témája az ‘igazság.’ 
Erre a következtetésre könnyen eljuthatunk, ha megnézzük, hányszor szerepel a szó a Biblia könyveinek teljes szövegében. Ez az ‘igazság’ azonban nem az az igazság, amit sokszor értünk alatta. 
Ez elsősorban nem tudás vagy ismeret, hanem igazságosság, jogosság.

Könnyebb megértenünk miről is van szó, ha Jób könyvéhez lapozunk. 
Itt különösen sokszor találkozunk a kifejezéssel, ugyanis a történet szereplői végig arról vitáznak, hogy “Igaz-e Isten előtt a halandó?” (Jób 4,17) 
Vagy ha meg akarjuk fogalmazni egyszerűbben a kérdést: ‘Megérdemlik-e az emberek azt a sok jót, amit Istentől kapnak?’

A Biblia két választ is ad nekünk erre. Ha a törvény irányából, jogi szempontból tekintünk az emberiségre, akkor a válasz határozott nem. 
De ha Isten szeretetén keresztül látjuk magunkat, a válasz kétségtelenül igen. 
Sőt, Isten szeretete olyan hatalmas, hogy emberként—Jézus Krisztusként—képes volt magára venni a földi, elromlott élet minden fájdalmát, nehézségét, szenvedését, és halálát. 
Cserébe megosztja velünk a bűntelen élet minden örömét, békéjét és dicsőségét.

Az igazság Jézus Krisztus. És azok, akik sokakat Igazságra vezetnek, mind apró jelzőfények a világban, mert ők is olyan szeretettel, önfeláldozással, békével és egyszerűséggel élnek, ahogyan Jézus is élt. 
És aki megtalálja magának az Igazságot, már tudja, hogy ő is megérdemli a sok jót, amit Istentől kap. 
Nem jogból, hanem végtelen szeretetből.

(Cserpán Ádám)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése