2023. október 15., vasárnap

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

,,💞Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.,, János 6:35 HUNK

**********************

Úrvacsora 

Az úrvacsorával kapcsolatos kifejezések az ÚSZ-ben egyrészt a páska (paszkha 29-szer), másrészt a deipneó = vacsorázni (kétszer az úrvacsorával kapcsolatban: Lk 22,20; 1Kor 11,25) és a deipnon = vacsora (egyedül az 1Kor 11,20-ban jelöli az úrvacsorát)
Innen származik az úrvacsora (küriakon deipnon, 1Kor 11,20) elnevezés, amivel rokon értelmű az »Úr asztala« (1Kor 10,21). 
Ebben az elnevezésben az fejeződik ki, hogy a feltámadott és megdicsőült Úr Krisztus a vendéglátó, aki üdvösségszerző kereszthalála javaival táplálja a benne hívőket.

Jézus utolsó vacsorája páskavacsora volt, ezt mutatja az idői keret és erre utalnak Jézus magyarázó szavai is, amelyekkel saját magát a páskabáránnyal azonosítja. 
A syn ezt az eseményt a keresztre feszítés előtti napra teszik, 
János szerint viszont Jézus kereszthalála pontosan a páska napján történt, Niszán hónap 14-én. 

További eltérés, hogy János az úrvacsora szereztetését nem az utolsó vacsorával kapcsolja össze, hanem a kenyér megszaporításának csodájával (Jn 6). 
Így ő nem Jézus áldozatának szövetségi és bűnt eltörlő jellegére helyezi a hangsúlyt, hanem arra, hogy Krisztus testének evése és vérének ivása által részesedik az ember az örök életben. 

Az úrvacsora elemeit szorosan Jézus személyéhez kapcsolja, az örök élet azonban nem a materialisztikus automatizmus, hanem egyedül a Krisztusban való hit által adatik az embernek (Jn 6,35.47)

Pál már feltételezi az úrvacsora szereztetésének ismeretét, amikor a Korinthusban felmerülő nehézségek kapcsán erről ír. 
A Krisztus vére, azaz az Ő golgotai áldozata által lép érvénybe az új szövetség, az Isten és ember közötti új kapcsolat. 
Az »új szövetség« kifejezés hátterében Jer 31,31 ígérete van. 
Az úrvacsora a hívő embernek Krisztussal való közösségét fejezi ki.
 
A Krisztussal való közösség következménye, hogy az egy kenyérből részesedők egymással egységben vannak. 
A Krisztussal való közösség egyúttal a démoni hatalmakkal való közösség megtagadását is jelenti (1Kor 10,18-22). 
Az egy testbe, a gynlekezetbe tartozók ismertetőjegye, hogy vállalják az egymással való közösséget is. Ennek megtagadása vagy megcsonkítása méltatlanná teszi az embert a Krisztussal való közösségre (1Kor 11,27). Az úrvacsora a bűnbocsánat bizonyosságát közli az emberrel (Mt 26,28). 

Jézus vére váltságot (Ef 1,7; Zsid 9,12; 1Pt 1,19; Jel 5,9), bűnbocsánatot (Zsid 9,22), békességet (Kol 1,20) szerzett. 
Az Ő vére megtisztítja az embert (1Jn 1,7; Jel 7,14). 
Az úrvacsorában együtt érvényesül az emlékezés és az előretekintés. 
Az úrvacsorában nem ismétlődik meg Krisztus egyszer s mindenkorra véghezvitt áldozata, de az emlékezéssel a gyülekezet tagjai magukra nézve érvényesnek tartják Krisztus áldozatát. 
A gyülekezetnek az Úr halálát addig kell hirdetnie, amíg eljön (1Kor 11,26), azaz amíg az eszkhatológikus teljesség el nem jön. 

Az úrvacsora tehát a Krisztus kereszthalála és visszajövetele közti idő gyülekezetének, egyházának adott jel. Az eszkhatológikus örömlakoma előképe az úrvacsora, de nem azonosítható azzal. 
Az úrvacsora ajándéka hit által fogadható el. 
Erre utal Pál azzal is, hogy az úrvacsorát összekapcsolja az ÓSZ-i vándorlás történetével (1Kor 10,3k). A manna és a kősziklából fakadt víz a testi táplálékot biztosította Izráel népe számára. 
A »lelki« eledel, a »lelki« kőszikla a szabadulásnak, a megmaradásnak az ajándékát jelzi.
Ez azt is kifejezi, hogy az úrvacsorában való részesedés nem garantálja automatikusan az üdvösséget, hiszen a pusztában vándorló nép állandóan részesedhetett ugyan ezekben a javakban, nagy részük mégsem mehetett be az ígéret földjére.

(Ld. még UTOLSÓ VACSORA)

***********************************

32. Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret.
33. Mert az az Istennek kenyere, a mely mennyből száll alá, és életet ád a világnak.
34. Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!
35. Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.
36. De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, még sem hisztek.
37. Minden, a mit nékem ád az Atya, én hozzám jő; és azt, a ki hozzám jő, semmiképen ki nem vetem.
38. Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem.
39. Az pedig az Atyának akarata, a ki elküldött engem, hogy a mit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon.
40. Az pedig annak az akarata, a ki elküldött engem, hogy mindaz, a ki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámaszszam azt azt utolsó napon.
41. Zúgolódának azért a zsidók ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá.
42. És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, a kinek mi ismerjük atyját és anyját? mimódon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?
43. Felele azért Jézus és monda nékik: Ne zúgolódjatok egymás között!
44. Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
45. Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő.
46. Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, a ki Istentől van, az látta az Atyát.
47. Bizony, bizony mondom néktek: A ki én bennem hisz, örök élete van annak.
48. Én vagyok az életnek kenyere.
49. A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak.
50. Ez az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék belőle és meg ne haljon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése