2017. május 5., péntek

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Isten műhelyében-Jézus megújító munkája

 "Azt tanácsolom neked, végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy. " (Jelenések 3, 18)



Az Úr tűzben megpróbált arany birtokában van, melynek megbízható és valódi volta pontos ellentéte minden látszólagos értéknek és selejtes munkának. Isten Igéje szerint az ember a maga megtéretlen állapotában tartalmatlan és üres. Így is mondja a Biblia: "hiábavaló". Minden a láthatók és a mulandók körül vagy saját személyünk körül forog. Minden, amit ez a világ produkál, beleértve a legnemesebbet is, salakos, azaz szennyezett. Vannak például emberek, akik újjászületés nélkül is hűségesek, becsületesek, kötelességtudók, de mindezek a jó tulajdonságok az önszeretet salakját hordják magukon. Mindjárt észre lehet ezt venni az illetők érzékenységén vagy megkeseredésén, mihelyt szorgalmukat vagy nemes törekvésüket félreismerik, vagy éppen hálátlansággal viszonozzák. Tehát még erényeink is salakosak.

Mit értsünk most már az aranyon? Azt az Istenből való életet, melyet a megigazult bűnös nyer. Krisztus gondolkodásmódja, a mennyei bölcsesség, az új értelem az, mely Isten gyermekeinek osztályrészül jut. Az önzéstől mentes tiszta szeretet, egyszóval az az isteni teljesség és a Lélekkel való megteljesedés, amit Jézustól nyerünk, midőn őáltala bűneinkből megtisztulunk.

Az Úr itt vételről beszél. "Végy tőlem aranyat." Különös kifejezés ez. Hát nem ad az Úr mindent ingyen? Dehogynem! Olyan pénz nélküli vételre vonatkozik ez, amilyenről Ézsaiás próféta beszél (Ézs 55, 1).
A "venni" igének itt kettős értelme van. 1.) Az, hogy valamire igényt tartunk és kérjük a magunk számára. Kérjed tehát tőle buzgón és sürgetőileg imádságban ezt az aranyat és fogd szaván az Urat. Ha egyszer azt a tanácsot adja neked, hogy "végy", akkor nem tagadhatja meg tőled ajándékát. Csak könyörögj érte állhatatosan! - 2.) Venni azt is jelenti, hogy valamit valamiért felkínálni, mint árat adni. Ha te például Jézustól szeretnéd megkapni azt a világosságot, hogy minden körülmények között felismerjed az igazságot, oda kell adnod minden eddigi hamis tündöklést és hamis elképzelést. Ez pedig nem könnyű dolog, mert az ember szívesen ringatódzik édes álmokban és visszariad a meztelen valóság felismerésétől. Mindazt a szegényes rongyot, melybe oly szívesen takargatod magad, oda kell adnod. Ekkor tesz Jézus gazdaggá mennyei javakban és örömökben. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése