2017. május 30., kedd

Reggeli dicséret-Csak így, egyszerűen

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.”Gal 2:20

Sok ember szeretne egy új életet és ennek számtalan oka van. Egy azonban közös bennük: gondjuk volt a régivel. Akárhogy is, a Biblia felkínál egy lehetőséget az újrakezdésre, egyetlen, valóban lehetséges megoldást. Kérdés, hogy szeretnénk-e?

Az első lépés, meg kell értenünk, hogy ehhez előbb meg kell halnunk. Sokan, akik elégedetlenek a sorsukkal, valójában a körülményeikkel elégedetlenek, vagy az elért eredményeikkel és csak ezt szeretnék megváltoztatni. Az újrakezdésben is csak az új esélyt, a lehetőséget látják csupán és nem értik, ahhoz, hogy minden megváltozzon, hogy jobb legyen nekik kell újjászületniük. Igen újjászületni, nem csupán megváltozni. Mert meg kell értenünk, hogy valami olyannak kell megtörténnie velünk, amire mi képtelenek vagyunk, ami nekünk lehetetlen. Meg kell látnunk, mennyire rá vagyunk utalva Istenre. Pál ezt fejezi ki azzal, hogy keresztre kell kerülnünk Krisztussal.

A második lépés, át kell adni az irányítást. Ez sem egyszerű! Felnőtt emberként megszoktuk, hogy mi döntünk mindenben. Ez ezután is így lesz, de valami más is fontos. Eddig a döntéseinket saját vágyaink, elképzeléseink, érdekeink szerint hoztuk meg. Az Isten adta új élet feltétele, hogy a döntéseinket úgy hozzuk meg, hogy mindent alárendelünk Isten akaratának. Nem mi élünk többé, hanem krisztusi életet élünk. Nem néhány percről, vagy óráról van szó naponta. Nem is heti egy napról, amikor istentiszteletre megyünk. Hanem teljes életünkről, minden időnkről! Az új élet lényege, hogy úgy élünk, mintha mi lennénk Krisztus. Azt tesszük, amit Ő tenne a helyünkben.

A harmadik lépés, hogy hitben élünk, mert ezt az életet nem lehet másként élni. Meg lehet próbálni, de nem fog sikerülni. Miért, mert nem kivitelezhető! Nem vagyunk képesek erre az áldozatra, erre az átadásra csak akkor, ha a Megváltónkra figyelünk, ha meglátjuk megértjük azt, amit Ő tett értünk. Csak akkor, ha megtapasztaljuk azt a szeretetet, melynél nagyobb nem létezik a világmindenségben és ha megragadjuk hittel Isten örökkévalóságba nyúló megoldását.

Bejegyezte: Restás László

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése