2017. május 30., kedd

Varga László: Isten asztaláról

"Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született? 

Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei."- János 9,1-3.

Nehéz helyzetekben ösztönösen mindig az okokat kutatjuk. Csapások esetén Isten okait: miért adta vagy engedte a csapást egy-egy emberre. Jézus elégszer megmondja, nem ránk tartozik. Mégis, leghűségesebb tanítványai is mindegyre felteszik neki ezt a kérdést. Nem könnyű kérdés. Miért született vakon egy ember? Mi okból szenved? Ebben az esetben Jézus felel. A szenvedéseknek nem az okát, hanem a célját kell keresnünk. Isten mindig mindennel, ami velünk történik, valamilyen célt akar elérni. Nem feltétlenül szükséges, hogy mi tudjuk ezt a célt, de azt igen, hogy Isten szeret, és a szenvedéssel is szeretetével akar valamit elérni. Rendszerint magával a szenvedővel. Máskor eszközként használja fel egyik gyermeke szenvedését a másik irányítására. Eredménye attól is függ, milyen lélekkel fogadja el az ember a szenvedést. Az a jó, ha eszköznek ajánljuk fel nyomorúságainkat Isten céljai szolgálatára, s ha magunk vállaljuk ezt a szolgálatot. A fenti esetben azért volt szükség erre a vakra, hogy gyógyulásában megmutatkozzék Jézus hatalma a nyomorúság felett. De milyen boldogságot jelentett a vaknak, amikor látott, és amikor felismerte azt, aki meggyógyította!


Uram, Istenem, nem vagyok rá képes, hogy ne tegyem fel a szenvedésben, akár a magaméban, akár másokéban, a kérdést: miért versz engem, vagy azt, akit szeretek? Jó olvasni, hogy Te azt akarod, hogy a szenvedésnek ne az okát, hanem a célját keressük. Ha éppen büntetsz vele, akkor is tudjam a célját: megtérésre, tisztult életre akarsz vezetni. Add, hogy feltörő indulatom ne utasítsa el büntetésedet! Adj hitet, hogy elfogadjam, s próbáljam a magam és a Te céljaid számára hasznossá tenni szenvedésemet! Add meg a gyógyulást is, Atyám, hogy hálát adhassak neked. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése