2016. december 21., szerda

Carl Eichhorn: Isten műhelyében- Az örökkévalóság küszöbén



   "Futásomat elvégeztem. "

(2 Tim 4, 7)  

A hívö keresztyén harcol és - fut. Fut a szeretet pályáján, a hit útján és az igazság korlátjain belül; ez a feladata. Fut az előtte levő cél felé, a mennyei kincsért és szinte szárnyra kel, mert az élő reménység megeleveníti a szívét. Fut az Úrral való találkozás vágyával, mint azok a szüzek, akik kimentek a vőlegény elé. Tehát soha nem torpan meg! Mindig előre! - ez a jelszó. A világ embere céltalanul fut. Céljai földi élete keretei közé vannak bezárva és nem haladják meg azokat. Ha vége az életüknek, vége a céloknak is.

A hívő ember életének földöntúli célja van: a jövendő dicsőség. Tehát nem bizonytalan jövő felé tart. Az apostol célhoz ért, bevégezte futását. - Sokan egy ideig szépen futnak, azután engedik magukat feltartóztatni. Ezt rója fel Pál is a galatáknak (Gal 5, 7). Fennakadnak a visszásságokon és akadályokon, vagy éppen a mulandó dolgokon. A kényelemnek és gyönyörnek adják át magukat, ahelyett hogy megállás nélkül előrehaladnának. Nem futás a hitéletük, hanem csak andalgó vánszorgás, vagy kényelmes séta, amiből hiányzik a hit ereje és a buzgóság. Ezt a ballagást csakhamar a megállás követi. A keresztyénnek állandóan menekülnie kell e világ hiú, gonosz útjairól és szakadatlanul az Úr felé kell haladnia, mert nála lesz örökké.

Ó, mennyire az a döntő, hogy bevégezzük futásunkat! - Hányszor látunk sírokon kereszt helyett letört oszlopot. A világ gyermeke akaratlanul is kimondja ezzel a megsemmisítő ítéletet saját élete felett. Akinek az életében Jézusnak nincsen helye és Isten nem érvényesítheti akaratát, ahol nem az Ő gondolatai és tervei valósulnak meg, ott nincs beteljesedés. Ott a halál szánalmas abbamaradás.

Végig megálld a nagy tusát, Erőt Urad, a Krisztus ád. Nyerd el, neked mit félretett, a koronát, az életet. A célra fuss, hogy mennybe juss, Ott vár reád az égi juss. Krisztus a cél és Ő az út, Ki véle jár, az mennybe jut. Ne csüggedezz, Ő elfedez, Ő enned ád, ölébe vesz. Ha gondodat mind ráveted, Krisztus lesz majd az életed. Bízzál, ne félj, a Krisztus él. Ő megsegít, Ő benned él. Csak higgy, Urad és Mestered Lesz mindenekben mindened.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése