2016. december 23., péntek

Varga László: Isten asztaláról


   "Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme..."
     Ézsaiás 9,5

Ezt a szép, verses próféciát mintegy ötszáz évvel írták Jézus születése előtt. Ez volt egyik alapja a választott nép Messiás-várásának. Ez teljesedett be karácsony éjszakáján. A próféták legfőbb gondja az egyetlen Isten valóságának hirdetése volt, amikor tehát Ézsaiás próféta a megszületendő gyermeket Erős Istennek, Örökkévaló Atyának nevezi, akkor azt hirdeti, hogy maga az Egyetlen Isten fog megjelenni az emberek között. Maga Isten váltja meg az övéit. Maga Isten akar segítséget és boldogságot hozni a földre útbaigazításával és megváltásával. Isten azt akarja, hogy közvetlen ismerősei, gyermekei, barátai, tanítványai legyünk. Nincs ennél nagyobb megtiszteltetés. Nem lehet nagyobb öröm. Ki kell ezzel állni az emberek közé, és szívből kikiabálni, vagy összehívni szeretteinket, behúzódni otthonunkba, és ott közösen örülni, úgy készülni fel arra, hogy méltóképpen tudjuk fogadni Őt, mindenható Istenünket, amikor egyszerű, síró kisgyermek képében megérkezik közénk. Mert Ő nemcsak egyszer jött el, valamikor régen. Velünk akar élni, áldani akarja egész életünket. Próbáljunk meg úgy ünnepelni, hogy soha el nem múló élmény maradjon mindnyájunk számára!
Örökkévaló Istenünk, csodálatos az, hogy Te, a Mindenség Ura, belépsz mindennapi éltünkbe. Síró kisgyermekként szolgáltatod ki magad, majd fáradt vándorként lépsz be otthonainkba, hogy társunk légy, s mi a Tieid. Ne hagyj el minket, ha eljöttél közénk! Tedd olyan széppé életünket, mint a legszebb karácsonyestét! Hogy megtanuljuk ujjongó örömmel szeretni egymást, hogy legfőbb gondunk az örömszerzés legyen, ne csak ezen az estén. Szeress minket, testté lett Krisztusunk, szeresd ezt a nyomorult világot, szeresd jövendőnket, minden megszületett, parányi gyermeket, mint édes testvéreidet! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése