2017. november 3., péntek

Jelenések könyve: Napba öltözött asszony

Jelenések 12. fejezet
A fejezet azzal kezdődik, hogy egy csodálatos asszonyt láthatunk magunk előtt. Szép, ragyogó ruhába van öltözve. Lába alatt van a Hold és a fején 12 csillagból álló korona van. Ez az asszony kisbabát vár. Megszületik a kisbaba, és egy sárkány meg akarja enni.

Amit eddig hallottál, az jelképes nyelven van leírva. A 12. fejezet jelentése ez: Van egy egyház, ami minden időben Isten igazi gyermekeiből áll. Ennek az egyháznak a tagja Mária és József. A kisbaba Jézus. Tehát Isten egyházába születik Jézus, de Sátán ösztökélésére Heródes meg akarja őt ölni. Egyiptomba kell menekülniük. Végül – földi élete végén – felmegy a mennybe, ahol Sátán támadásaitól védve van. Már korábban, még a mennyben kezdődött a küzdelem Jézus (más néven Mihály) és Sátán (vagyis a sárkány) között. Sátán és az angyalok egyharmada, akiket elhitetett, kikerültek a mennyből.
Miután Sátán Jézust már nem üldözhette, népét, gyermekeit igyekezett bántani. Már az apostolokat börtönbe zárták, majd kivégezték őket. Az őszinte keresztények a középkor sötét évei alatt a hegyekbe, elhagyatott helyekre menekültek. Ez volt a puszta, ahova az asszony menekült. Itt is felkeresték a keresztényeket, akik tovább menekültek. A végén Amerika lett az otthonuk. Az első amerikai telepesek a kalandorok mellett az üldözött keresztények voltak. Sok nélkülözést, nehézséget és bajt elviseltek, csak azért, hogy olvashassák a Bibliát, és úgy éljenek, ahogy a Biblia tanítja. Semmi sem volt drága, hogy ne tették volna meg Istenért.

Minden időben a népszerűtlen utat választja az, aki Jézust szeretné követni. A körülötte levő emberek néha a rokonok és barátok is csúfolják, kigúnyolják azt aki szeretne a Biblia elvei szerint élni.
Ez ne bátortalanítson el, kövesd Jézust lelkiismereted szerint.

1 megjegyzés:

  1. Sajnálom , de napba öltözött asszony jelentése közel sem ilyen egyszerű .

    VálaszTörlés