2017. november 6., hétfő

KENNETH COPELAND: Ne szomorkodj!

,,Így térnek meg az Úrnak megváltottai, és ujjongás között Sionba jönnek, és örökös öröm fejükön; vigasságot és örömöt találnak, eltűnik a fájdalom és sóhaj [szomorúság]! ,,– Ésaiás 51: 11

Tudtad, hogy meg vagy váltva a fájdalom és szomorúság átkától a Jézus Krisztus vére által? Épp úgy nem kell eltűrnöd őket, mint a bűnt vagy a betegséget.

Édesanyám 1988 augusztusában költözött haza az Úrhoz, és Isten hónapokkal előtte elkezdett engem a szomorúságról és a fájdalomról tanítani. Minden alkalommal, amikor megmutatott valamit ezzel kapcsolatban, gyakorlatba ültettem. (Mindig ezt kell tenned, ha Isten tanít valamire. Kezdd el most gyakorolni, és mire szükség lesz rá, már tudsz benne járni!)

Tehát nyolc és fél hónappal azelőtt, hogy édesanyám hazaköltözött az Úrhoz, elkezdtem ellenállni a szomorúságnak. Elhatároztam, hogy „nem bánkódom”. Az ördög azonnal támadást intézett az érzelmeim ellen.

De én azt mondtam: „Nem, ezt nem fogadom el. Hatalmat gyakorlok az ilyen érzések fölött Jézus nevében. A testemet odaszántam az Úrnak kedves áldozatul, ezért csakis az Ő örömét fogadom el.” Majd elkezdtem az Igét szólni, és hangosan dicsérni Istent. Volt három nehéz napom, amíg így ellenálltam, aztán azok a nyomasztó szellemek elmentek.

Azt mondom neked: ellen kell állnod a szomorúságnak és a fájdalomnak. Nem tartozik hozzád. Nem a Mennyei Atyádtól származik. Lehet, hogy egész éjszaka járkálni fogsz. De ne aggodalmaskodva és siránkozva járkálj, hanem az Igét szóld, amíg az a nyomasztó szellem eltávozik, és az Úr öröme érkezik hozzád.

Emlékeztesd magad arra, hogy ki vagy. Te az vagy, aki vigasságot és örömöt találsz. Te az vagy, akitől a fájdalom és szomorúság elmenekül. Te az Úr megváltottja vagy!

Igei olvasmány: Zsoltárok 97

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése