2021. november 26., péntek

💥Van Erőm - Egyedül Rá van szükségünk!💥

Állandóan keresünk valamit, amiből erőt meríthetünk. 
A mai világban különféle vitaminok, gyógyszerek állnak a rendelkezésünkre, hogy egy erőteljes életet éljük.De a lelkünk épsége nem azon múlik, hogy egészséges életet élünk e, vagy sem. se nem attól, hogy naponta hány liter folyadékot iszunk.

Amikor Jézus samarián ment át, inni kért egy asszonytól, és a beszélgetés végén a következőt mondta:
"Akik ebből a vízből isznak, azok újra megszomjaznak, de aki abból a vízből iszik, amelyet tőlem kap, az soha többé nem szomjazik meg. Sőt, az a víz, amelyet én adok neki, forrássá válik benne, s olyan víz ömlik majd belőle, amely örök életet ad." (János 4:13-14)

Milyen csodás, hogy Jézus Krisztustól akkor és még ma is, az élet ajándékát kapjuk. 
Az, hogy beszélgetett egy bűnös asszonnyal azt bizonyítja, hogy nincs okunk félni. Ő minden emberért egyenlőképpen meghalt. Ezért Általa élhetünk mi is.
Általa erősek lehetünk, és így nincs szükségünk más dolgokra, hogy legyőzzük a magunkba levő szomorúságot, depressziót, önbizalomhiányt. 
Csak egyedül Rá van szükségünk. Jézus Krisztusnál az élet vár.

Ha Isten igéje bennünk lakozik, ha elkérjük az élő vizet, megbánjuk bűneinket, akkor bátran szállhatunk szembe a gonosszal. Milyen szépen fogalmaz János apostol: "legyőztétek a gonoszt", vagyis már a múltban szembe szálltunk a gonosszal, és újból megtehetjük bármikor.
Mostantól kezdve, ha erőre lesz szükségünk, már tudni fogjuk, hogy hol is kell keresnünk!
Egyedül Krisztusnál!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése