2021. november 14., vasárnap

💥Van Erőm💥Olvasd a Bibliát a Van Erőmmel:

„A testvéri szeretet maradjon meg közöttetek. A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg. 
Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok, a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok. Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta, mert a paráznákat és a házasságtörőket ítéletével sújtja Isten. 
Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta:
 „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” 
Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?”
Zsidók‬ ‭13:1-6‬ ‭


Felkelni azzal a gondolattal, hogy meg kell valósítanom a terveim, igazán csodás dolog lehet. 
Nos, Jeremiás életében ez egészen másképp zajlott. Amikor ezeket a csodás szavakat hallotta az Úrtól, akkor épp fogoly volt egy börtön udvarán. Isten bejelenti, hogy jóra fordul minden. 
A fogságban levő nép már sokszor kiállított, és lehet, hogy már azt hitték, hogy Isten nem hallja sóhajaikat. De mindent hallott, ahogy a te életedben is mindent pontosan hall. 
Hallja azokat az imádságokat, amelyeket csak csendben, párnádba bújva suttogsz el, hogy senki se hallja.
 Tudja a sóhajaid számát, amikor valami miatt összeszorult a szíved. Sőt, azt is tudja, ha a lelked van fogságban, szabadulást várva.
Ezért a mai napon tanulhatunk Jeremiástól. Fogságban volt, de hitt Isten erejében, nem vonta kétségbe azt. Lehetetlennek tűnő dologra várt? Lehet, hogy igen, de a Mindenség Ura megszólította őt, ezért bátran kiáltott.
Kiálts! Te, aki változásra vágsz az életedben, rendet szeretnél teremteni a lelkedben. 
Te, aki a szeretettel akarja megtölteni a szívét, hogy szétoszthassa szerte a világon. Kiálts! 
Te, aki már nem érzed a lábad alatt a biztos talajt, és ne félj, mert Isten tenyerénél lentebb nem eshetsz.
Ez az ige a jövőről szól. Arról a csodás jövőről, amit Isten népe számára készített. 
Ugyanakkor neked is, arról a jövőről, amelyet a számodra készített. Nincs más dolgod, mint várni arra, hogy Isten megmutassa számodra azt az utat, amelyen indulnod kell. 
Ugyanakkor hangzik a figyelmeztetés a számodra, hogy kiálts! Kiálts, az az imádkozz. 
Isten pontosan tudja, hogy mi történik veled, de lehet, hogy a te szemeddel is szeretné látni a világod.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése