2023. október 31., kedd

💥RAGYOGÓ MESSIÁS💥

Késő délután volt, amikor Jézus a tanítványai belső körét (Péter, Jakab és János) magával vitte a Hermon-hegy magasabb pontjaira, „hogy imádkozzanak.,,
(Lukács 9,28)

Érdekes, hogy az ószövetségi fontos események nagyrészt hegyen történnek.
A Sínai-hegyen Mózes szemtől szembe látta Istent, és a törvény tábláit hozta le az népnek.
A Kármel hegyén Illés lehívta az Úr tüzét, hogy feleméssze áldozatát, és térdre kényszerítse Izraelt Isten előtt (1Kir 18,38–39).

Most, egy másik szent hegyen Jézus a zsidó történelem leghíresebb neveivel – Mózessel, a törvényadóval és Illéssel, a legnagyobb prófétával – beszélget.
Jézus Krisztus teljesen ember volt, és mégis teljesen isteni, s így a másodperc töredéke alatt úgy ragyoghatott fel dicsősége, mint a nap.

Ő a beteljesedése mindannak, amit Mózes és Illés, a törvény és a próféták valaha is akartak vagy sugalltak.
Ő hozza el Isten jelenlétét az életünkbe, és egy nap majd az ő jelenlétében élhetünk örökké.
Mert ezt követően, a megdicsőült Úr, magára vette az egész emberiség bűnét.

Szükség volt arra, hogy emberektől távol a tanítványok megértsék Jézus küldetésének üzenetét, hogy a későbbiekben tovább tudják adni.
Szükség van ma arra, hogy ez a bátorítás megmaradjon a számunkra, akik arra kaptunk meghívást, hogy átöleljük a keresztet.
Elhiggyük, hogy Jézus az életünk Ura, aki értünk halt meg, hogy nekünk életünk legyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése