2023. május 3., szerda

💥Van Erőm💥Csak nyugodtan

Sokáig türelmesek tudunk maradni, ha minden úgy alakul körülöttünk, ahogy szeretnénk. 
A próba ott kezdőzik, amikor valaki igazságtalanul bánik velünk, vagy a családunkban nem jól alakulnak a dolgok.
A Biblia a türelmet dicséri és nevezi a Lélek egyik gyümölcsének, amelyet minden Krisztus követőnek meg kellene teremnie. A türelem arról tanúskodik, hogy hiszünk Isten időzítésében, mindenhatóságában és szeretetében.
A „türelem” ebben az igeversben „kitartást” jelent. A hívőnek abban az értelemben kell türelmesen megfutnia a versenypályát, hogy a nehézségek közepette sem szabad feladnia. 
A bibliai türelem azt jelenti, hogy nem tévesztjük szem elől a célt, a próbák dacára is kitartunk, vagy vágyva várjuk, hogy egy ígéret beteljesedjék.
Hogyan tanúsíthatnánk mi is olyan türelmet, mint Krisztus? 

Először is úgy, hogy hálát adunk Istennek. 
Túl sokszor tesszük fel e kérdést: "Miért pont én?" – mondja a legtöbb ember, ha baj éri, viszont a Biblia azonban arra biztat, hogy örvendezzünk Isten akaratában. („Ismét mondom: örüljetek!” – Filippi 4,4) 
Másodszor Isten időnként nehéz helyzetekbe sodor bennünket, hogy azután bizonyságot tehessünk róla. Segíthet a kitartásban, ha megemlékezünk arról, hogy minden, ami velünk történik, a növekedésünket és Isten dicsőségét szolgálja. 
Harmadszor, tudnunk kell, hogy „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” (Róma 8,28)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése