A legtöbb ember gyermekkorában van olyan időszak, amikor fél a sötétségtől.
Van, aki nem mer sötét helyre bemenni, van, aki nem hajlandó sötétben elaludni, és ha felébred éjszaka, és sötét van, átmegy a szüleihez, vagy hangosan sírni kezd, hogy ők menjenek oda hozzá, de azonnal.
Amikor gyermek voltam, szerettem játszani zseblámpával.
Ha egy ilyen lámpával rávilágítunk valamire, a fénykörben élesebben rajzolódnak ki a tárgyak, jobban látjuk a részleteket, mint a félhomályban.
A világosság ősidők óta jelképe az örömnek, a lelki jólétnek, tisztánlátásnak.
Sokan sokféle forrásból merítik a világosságot, ami szerintük tisztánlátást ad.
A fény hullámhosszától, színétől függően más és más lesz az, amit látunk.
Például a hagyományos és az energiatakarékos izzó fényénél mások a színek; vagy, ami még szembetűnőbb, ultraibolya fény mellett fehér, és különböző élénk színű tárgyak világítani látszanak.
Pedig igazából nem világítanak. Ha hamis a lelki forrás, ahonnét a fényünk van, hamis képet látunk.
A "józan paraszti ész" mellett sokféle szellemi irányzat létezik, és mindegyik azt állítja, hogy az ő világossága (tanítása, filozófiája) fényében értjük helyesen a világ dolgait, az élet nagy kérdéseit, és akkor rendezzük be az életünket helyesen, ha azzal összhangban élünk.
Pedig egy biztos fényforrás létezik, amely (aki) nem torzítja a valóságot: Isten.
Ha az Úr a mi világosságunk, akkor helyesen érzékeljük és értékeljük az élet dolgait, és helyes döntéseket tudunk hozni. Ha az ő szava fényében vizsgáljuk meg tetteinket, jobban különbséget tudunk tenni a jó és a rossz között. Ha az ő áldozata fényében tekintünk magunkra és másokra, világosabban látjuk minden egyes ember valódi értékét, és jobban tudjuk szeretni egymást.
A te világosságod honnét van?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése