2024. január 23., kedd

💥Van Erőm - Vigasztal⭐

Néha ez az életút nehéz. Egyszerűen túlterheltek vagyunk, és úgy tűnik, nincs vége a sötétségnek.
Amikor ilyen időszakon megyünk keresztül, mindig emlékeztessük önmagunkat a következőre:
„Azt hiszem, Isten azt akarja, hogy ne felejtsük el a fényben (jólétben) azt, amit ebben a sötétségben (próbák közepette) tanulunk.”

Pál ugyanezt a gondolatot írja a korintusiaknak, miután leírta azokat a szörnyű nehézségeket, amelyeket ő és társai Ázsiában átéltek. 
Pál azt szeretné, ha a korintusiak megértenék, hogy Isten még a legsötétebb pillanatainkat is meg tudja változtatni. 
Azért vigasztal minket, mondja, hogy megtanuljuk, hogyan vigasztaljunk másokat. 
Pál és csapata olyan dolgokat tanult Istentől a megpróbáltatásaik során, amelyeket felhasználhattak a korinthusiak vigasztalására és tanácsadására, amikor hasonló nehézségekkel szembesültek. 
És Isten ezt teszi értünk is, ha hajlandóak vagyunk hallgatni rá. 
Velünk van a megpróbáltatásokban, és megtanít arra, hogyan használhatjuk fel a próbák idején tanultatok mások megsegítésére.

Te most a sötétségben vagy? Bátorítsanak Pál szavai és tapasztalatai. 
Bízz abban, hogy Isten éppen most irányítja a lépteidet, és hogy az Ő igazságait is a szívedbe zárja, hogy megoszthasd azokat másokkal, akik hasonló körülmények között vannak. 
Ha te már kijutottál a nehézségből, mutasd meg másoknak is hazavezető utat.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése