2023. július 15., szombat

🌞REGGELI CSENDESSÉG🌞

Szelíden és okosan


Timótheushoz írt II. levél 4. rész 17
,,💞De az Úr mellettem állott, és megerősített engem; hogy teljesen bevégezzem az igehirdetést, és hallják meg azt az összes pogányok: és megszabadultam az oroszlán szájából.,,

Máté Evangyélioma 10. rész 16
,,💞Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelidek mint a galambok.,,
 - Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika -

💥🕊️NAPI EVANGÉLIUM🕊️💥

,,Abban az időben Jézus így tanította apostolait: Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! 
Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. 
Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. 
Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. 
Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! 
Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.,, 
Mt 10,16-23

Elmélkedés:
Jézus arra próbálja felkészíteni tanítványait, hogy missziós útjuk során nehézségekkel is fognak találkozni. Nagyon szemléletes hasonlatot mond azzal kapcsolatban, hogy mire számíthatnak azok, akik küldetésében járnak: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” 
Az Úr tehát nem él álomvilágban, s nem akarja hitegetni övéit, akik az ő nevében indulnak. 
A nehézségekről, az üldözésekről és az elutasításról nem úgy beszél, mint amelyek lehetséges mellékhatások a küldetés teljesítése során, hanem mint olyan hatások, amelyek bizonnyal be fognak következni.
Szavai ugyanakkor bátorítást is tartalmaznak, hiszen az üldözések közepette sem maradnak magukra az ő követségében járók, mert a Szentlélek velük lesz. Isten Lelkének szerepe kettős. 
Egyrészt erőt és bátorságot ad, másrészt a tanúságtétel szavát, illetve az igazság melletti bölcs érvelést nyújtja a krisztusi tanítványnak.
Aki valóban hűséggel és az igazságot el nem ferdítve hirdeti Krisztus szavát, az üldözéseket fog átélni. Ha megfordítjuk Krisztus kijelentését, akkor megkérdezhetjük: aki nem tapasztalja meg az említett nehézségeket, az valóban Krisztus szavát hirdeti? Az üldözésektől nem kell félnünk! 
Tekintsünk rájuk úgy, mint jelekre, amelyek igazolják, hogy nem tértünk le a krisztusi útról.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram, irgalmas Istenem! Hozzád fohászkodni, helyesen imádkozni csak alázattal lehet. 
Az imádság szavait neked köszönhetem, a szavakat te adod ajkamra, a gondolatokat te ébreszted bennem, és még az alázatot is neked köszönhetem. 
Hálával tartozom azért, hogy a Szentírásban szólsz hozzám és megmutatod a hozzád vezető utat. Köszönöm, hogy a szentmisében újra és újra a veled való találkozás lehetőségét adod. 
Köszönöm, hogy bűnbánatot ébresztesz szívemben. 
Adj szívembe mindenkor őszinte bűnbánatot, hogy irgalmad felemeljen!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése