2023. július 17., hétfő

💥Reggeli dicséret🌹AZÉRT

„Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és felállt, hogy felolvasson. Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvtekercset, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva:
„Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” 
Lukács evangéliuma 4:16-19

Nem azért jött, hogy ítéletet tartson feletted, és elvegye az életedet, hanem hogy megmentsen, és kinyissa előtted az öröklét kapuját. Nem azért, hogy csak egy szűk, kiváltságos réteg számára érthető dolgokat mondjon, hogy VIP klubot alakítson, hanem hogy az evangéliumot hirdesse mindenkinek, kiváltképp azoknak, akikkel senki sem akart közösséget vállalni. 

Nem azért, hogy még több terhet helyezzen az emberre, hanem, hogy szabadulást adjon a bűn és a mérgező vallásosság alól.

Azért jött, hogy bekötözze sebeidet, azokat is, amit mások ejtettek rajtad az “Ő nevében”.

Azért jött, hogy megtapasztald Isten feltétel nélküli szeretetét, hogy meggyógyítson és helyreállítson téged, így te is ezt a szeretetet adhasd majd tovább.

Azért jött, hogy bemutassa nekünk az Atyát, a mi Atyánkat, hogy ne féljünk többé Tőle, hanem vágyjunk a Vele való kapcsolatra. Hogy megtapasztaljuk, Isten jó és jót akar. 

Krisztus eljött, hogy emberré legyen értünk, és embertelen halált haljon a mi életünkért cserébe.

Rejtsd el gondolataidba ezt a fenti szakaszt, Kedves Olvasó, és amikor a mindennapok, a nem várt események eltakarják előled Isten arcát, vedd elő, és emlékeztesd magad! Jézus ezért jött. Jézus Érted jött.

(Szilvási-Csizmadia Andrea)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése