2023. július 18., kedd

💥Reggeli dicséret🌹 Szabályokon túl

“Ha pedig értenétek, mit jelent ez: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot”, nem ítéltétek volna el azokat, akik nem vétkeztek. Mert az Emberfia ura a szombatnak.” Máté 12.7-8

A jól kialakított rutin, az egyértelmű határok, a kiszámítható következmények biztonságérzetet nyújtanak, igazodási pontokat biztosítanak egy zűrzavaros világban. 
Ugyanakkor magukban hordják azt a veszélyt, hogy türelmetlenekké, sőt ítélkezőkké válunk, amikor valaki megzavarja a “jó rendet”. 
Könnyű ilyenkor szem elől téveszteni az embert és felháborodni a megszegett szabályok miatt.

Isten kétségkívül a rend Istene, de nála a rend nem cél, hanem mindig eszköz: az életet szolgálja. 
Többre becsüli a szívből jövő, szeretetből fakadó engedelmességet, mint az áldozatot (vö. 1Sám. 15.22). 
Arra vágyik, hogy befogadjuk a szeretetét és az ő szemével lássuk a körülöttünk élőket, hogy ne egyszerűen kárhozatra méltó bűnösöket lássunk, hanem olyan embereket, akiket üdvösségre hív kegyelme által.

Jézus földi élete tükröt tart elénk. Ő a szó igaz és teljes értelmében betöltötte a törvényt. 
Nem csupán a keretét tartotta meg, azt nem hágta át, hanem mindenkor összhangban volt a törvény igazi értelmével és céljával. Élete hirdeti: “a törvény betöltése a szeretet” (Róma 13.10)

Én vajon megértettem és megtanultam már ezt?

Legyen áldott a napod!
(Hites Gábor)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése