Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Ábrahám egyetlen fiát vitte áldozatul.      Zsid 11,17

Micsoda parancs: "Vedd a te fiadat, az egyetlenegyedet, Izsákot, és áldozd fel!" - Ennél a követelésnél Ábrahám tévedésbe juthatott volna Isten szeretetét illetően: ez lenne a szeretet Istene, aki ilyen rettenetest követel tőlem? Egy öreg apától el akarja szakítani egyetlen gyermekét? Méghozzá olyan parancsot ad, hogy saját kezével ölje meg fiát? Borzalom! Ez nem lehet a szeretet Istene. Újra és újra jönnek ilyen órák a mi életünkben is, amikor kísértésbe jutunk Isten szeretetét illetően. A háború borzalmai, földrengések katasztrófái, vér és könny áradata szegény földünkön... Miért engedi meg ezeket a szeretet Istene? Bizony, olyan hitpróbák ezek, amikben csak akkor állhatunk meg, ha rólunk is elmondható, ami Ábrahámról: "Hitében meg nem gyengült...". Ábrahám eltévelyedhetett volna Isten igazságosságának és ígéretei valóságának tekintetében. Hát nem ígérte meg Isten, hogy Izsák utódai annyian lesznek, mint az ég csillagai? S most el akarja őt venni? Nem jutott ellentmondásba Isten önmagával? Mennyi ember szenved azért, mert úgy véli, hogy egyik Ige ellentmondásban van a másikkal! Ábrahám segíthet ezeken. Ő egy pillanatig sem kételkedett sem Isten hűségében, sem az Ő hatalmában. Rendíthetetlenül ragaszkodott Isten ígéretéhez: "Izsákban neveztetik a te magod". Ezért így gondolkozott: Ha most azt parancsolja nekem Isten, hogy áldozzam fel fiamat, akkor Őneki a halottak közül kell azt feltámasztania, mert ígérete megmásíthatatlan. - Isten látta Ábrahám hitét, s megmentette a legnehezebbtől, hogy mi ne tévelyegjünk a kísértés óráiban Isten szeretetét, igazságát és hatalmát illetően, hanem áldottak lehessünk hitünkben, mint Ábrahám!