2016. december 10., szombat

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-IMMÁNUEL



A mai napon olvasandó igeszakasz: Ézs 7,10-17
10 Ezután így szólt az ÚR Áházhoz: 11Kérj jelt Istenedtől, az ÚRtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az URat! 13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok? 14 Ezért maga az ÚR fog nektek jelt adni: Íme egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.15 Tejszínt és mézet fog az enni, amíg meg tudja vetni a rosszat, és a jót tudja választani. 16 Mert mielőtt ez a gyermek meg tudja vetni a rosszat, és a jót tudja választani, elhagyott lesz az a föld, amelynek két királyától rettegsz. 17 Hoz majd az ÚR rád, népedre és atyád házára olyan napokat, amilyenek még nem voltak, mióta Efraim elvált Júdától: elhozza Asszíria királyát. 



"Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék amit az Úr mondott a próféták által: "Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek" - ami azt jelenti: Velünk az Isten."
(Mt 1,22-23)


Volt egy király, akinek Áház volt a neve. Megijedt, mert két másik király készült megtámadni országát. Ézsaiás próféta így szólt Áház királyhoz: "Ne félj! Isten velünk van." De a király nem akart hallgatni a vallásos beszédre.
"Kérj jelet Istenedtől, az Úrtól," - mondta a próféta. A király azonban ezt mondta: "Ne, ne zaklass engem." És még hozzátette nagy jámboran: "Nem kisértem az Urat."
Ekkor jött a nem kért jel: Egy szűznek gyermeke lesz, akit Immánuelnek hívnak majd, azaz: Velünk az Isten. Mielőtt a gyermek felnő, az Úr elpusztítja azokat az ellenségeket, akiktől Áház fél, és Áház saját hazája is megsemmisül majd.
Semmit sem tudunk Immánuel születésének körülményeiről, ha egyáltalán született ilyen jelképes nevű fiúgyermek Áház és Ézsaiás napjaiban. A névadás azonban sajátos módon egy jövőbeli eseményre vonatkozó jel volt, nevezetesen Jézus születésére utalt. Sok évvel azután, hogy a próféta szólt, Szűz Mária megszülte Immánuelt, a mi áldott Megváltónkat. Akkor teljesedett be a szabadításra utaló jel.
Vegyük észre, hogy az Immánuel-jel eredetileg egy fenyegetés formájában elhangzott bejelentés volt. Ha maga Isten mutatja meg, hogy ő az ő népével van, akkor jaj nektek, ha mégsem hisztek.
Most itt áll előttünk Isten hatalmának és szeretetének mindent eldöntő bizonyítéka. "Velünk az Isten." Most már nincs okunk arra, hogy kételkedjünk Istennek a világra vonatkozó szándékait illetően. Ő egyszer s mindenkorra úgy határozott, hogy oldalunkra áll: Immánuel.
Most már nem szabad, hogy lelki kételyeink legyenek, és félelemnek sincs helye életünkben. Isten nincs ellenünk. Isten értünk van. És ha ő értünk van, akkor ki van ellenünk?
Az ítéletet hirdető próféták nagyon is meghallgatásra találnak. A gazdasági életről és a jövőről beszélnek, de képtelenek látni a jelet: Immánuel, velünk az Isten. Nem szabad, hogy hitetlen beszédük feldúljon minket. Immánuel született. Ezért nem fogunk félni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése