2016. december 20., kedd

Reggeli dicséret- Nézz az ég felé

„Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül.
Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel.” Pál levele a Kolossébeliekhez 3. fejezet 1-2 verse



Az első rész („Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal...) nyilván egy folytatása, vagy inkább egy ellenpontja annak, amit az előző fejezet 20. versében lehet olvasni: „ha tehát Krisztussal meghaltatok...”. A Krisztusban való meghalás a keresztény élet alapja, a Krisztusban való feltámadás, viszont annak eredménye. A keresztény élet pozitív végét vagy mondhatnánk úgy is, hogy kezdetét mutatja meg Pál.

„Az odafennvalókkal törődjetek...” hangzik a parancs, amely felfelé mutat. Nem a testre irányul, nem arra, ami előttünk van, hanem felfele. Érdekes, hogy Jézus a Menyből szállt alá, (Jn3,13). Egyértelműen a Menyre irányítja a figyelmünket ez a mondat.

Budapesten laktam, és habár én magam nem vagyok valami érdekelt az építészet területén, de mindig érdekesnek találtam az épületeket, amik a múlt század elején épültek, különbnél különb díszekkel ellátva. Az egyik padtársam egy pesti fiú volt, és sokat sétálgattunk a főváros utcáin. Sokszor hallattam őt, ahogyan elégedetlenül mondogatja, hogy milyen rossz ez a város... Én nem így láttam a dolgokat, és mondtam, hogy valóban igaza van akkor, ha csak a cipője orráig néz, de ha kicsit feljebb emeli a tekintetét akkor egész más megvilágításban fogja látni az utcákat.

Ez nem egy nagy történet, de utána ez fiú mintha még levegőt is máshogy vett volna, és azt mondta, hogy már nagyon rég nem látta így a várost, mint ahogy most. Gyakran vagyunk mi is úgy, hogy nem látjuk a fától az erdőt, és nem látjuk meg még a keresztényi élet szépségét sem, mert csak a szabályokra helyezzük a hangsúlyt. A Tízparancsolat nem szabály, hanem lehetőség arra, hogy tökéletesen éljük az életünket! Persze senki sem akar tökéletlen életet, mindenki a legjobbat akarja.

Bejegyezte: Laszlo Osvald

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése