2017. május 24., szerda

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Az Isten népéhez való tartozás

"Boldog vagy Izrael! Kicsoda olyan, mint te? Nép, akit az Úr véd, a te segítségednek pajzsa és aki a te dicsőségednek fegyvere. "- (5 Mózes 33, 29) 


Nemcsek Jahve páratlan, de Izrael is, mint ennek az Istennek a népe. A fenti Ige Mózes utolsó szavait tartalmazza. Milyen csodálatos, hogy ő, aki oly sok kellemetlenséget tapasztalt ettől a néptől és aki a negyvenesztendős pusztai vándorlás ideje alatt alaposan megismerte hátrányos oldalait is, most mégis e nép magasztalásában tör ki. Az isteni elválasztás fényében nézi őket, ezért nem is e nép erényeit és nemes érzéseit dicséri. Ebben a tekintetben nem sok dicsérni való akadt. Ez a nép zúgolódásaival és megismétlődő engedetlenségeivel sokszor megszomorította őt s türelmét kemény próbára tette. Amit Mózes Izrael népében úgy felmagasztal, az a meg nem érdemelt isteni kegyelem. Isten az ő szabadítója, pajzsa, dicsőségének fegyvere. Mindez még fokozottabban érvényes Isten újszövetségi népére. Rájuk is érvényes: mindnyájan vétkeztek. Ami bennük magasztalni való, az az Úr Jézus üdvözítő kegyelme és győzelmes ereje.

Aki Isten népéhez tartozik, az nincs megkímélve kellemetlenségektől, támadásoktól és tusakodásoktól. Ellenkezőleg, olyan, mintha ellenséges sereg venné körül. 
"Sokat szorongattak engem ifjúságom óta, szántók szántottak hátamon" - így kiált a zsoltáríró népe nevében (Zsolt 129, 2-3). 
Isten gyermekeinek az Újszövetség szerint is előbb sok nyomorúságon kell keresztülmenniök. 
De Megváltójuk erős, ezért nem lehet őket felszámolni. 
"Mindenütt nyomorgatnak minket, de el nem nyomhatnak; kétségeskedünk, de kétségbe nem esünk; üldöznek, de Isten nem hagy el; tipornak, de el nem veszünk; mindenkor halálra adatunk Jézusért..."(2 Kor 4, 8-11). 

S ha egyszer el is alusznak, dicsőséges új életre támadnak majd fel. - Isten gyermekeit tehát nem kell sajnálni. Minden tusakodás és szorongás csak arra szolgál, hogy Urunk győzelmes ereje nyilvánvalóvá legyen. Mindabban, amit olyan nehéznek találunk, mégis diadalmaskodunk az által, aki minket szeretett. Aki állandóan csak a saját sorsa felett kesereg, egészen bizonyos, hogy még nem Isten gyermeke. Félre tehát minden jajgatással, panasszal! Méltatlan magatartás ez olyan emberek részéről, akiknek ilyen hatalmas segítőjük van.
"Az Úr az én segítségem, nem félek. Ember mit árthat nekem?"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése