Lehet, hogy olyan közelről ismered Jézus Krisztust, mint János apostol, de amikor egyszer úgy jelenik meg előtted, minden ismerős vonás nélkül, akkor csak egyet tehetsz: lábaihoz esel, mint a halott. Vannak idők, amikor Isten nem jelentheti ki magát másképpen, mint fenségében és ennek a látomásnak félelmetes volta vezet bele téged a kétségbeesés örömébe; ha valaha még felkelhetsz, csak Isten keze emelhet fel. "Reám vetette jobb kezét" (Jel 1,17).
Szent megrettenésed közepette megérint valami, és tudod, hogy ez az Úr Jézus Krisztus jobb keze - nem a megfékező, nem a rendreutasító, nem is a büntető jobb kéz, hanem Krisztusban az örökkévalóság Atyjának jobbja.
Valahányszor az Ő jobb keze rajtad nyugszik, kibeszélhetetlen békesség és vigasztalás tölt el, az az érzés, hogy "alant vannak örökkévaló karjai" (5Móz 33, 27), ezek a biztonságos, vigasztaló és erős karok. Mikor egyszer így megérint, többé semmi sem kergethet félelembe.
Mennyei dicsősége közepette jön az Úr Jézus, hogy beszéljen jelentéktelen tanítványával és megmondja neki: "Ne félj!" Gyengédsége kimondhatatlanul boldoggá tesz. Ilyennek ismerem én Őt? Figyeld csak meg, mik azok a dolgok, amik kétségbe szoktak ejteni téged!
Van olyan kétségbeesés, amiben nincs öröm, nincs kilátás, nincs remény valami szebbre; de van öröm a kétségbeesésemben akkor, amikor tudom, hogy "nincsen énbennem, azaz az én testemben semmi jó" (Róm 7,18).
Gyönyörűség tudnom, hogy ami bennem van, annak meg kell semmisülnie Isten előtt, amikor Ő kijelenti magát és ha valaha felkelhetek, ez csak Isten keze által történhet meg.
Isten addig semmit sem tehet értem, amíg el nem jutok lehetőségeim végső határáig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése