2017. augusztus 31., csütörtök

Csendes percek: A MEGÉRTÉSEN TÚL

Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és aki szereti azt, aki szülte, azt is szereti, aki attól született. Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?
Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által: nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által; a Lélek pedig bizonyságot tesz róla, mert a Lélek az Igazság. Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek: a Lélek, a víz, a vér; és ez a három egy. Elfogadjuk ugyan az emberek bizonyságtételét, de Isten bizonyságtétele nagyobb; mert Isten bizonyságtétele az, amellyel Fiáról tesz bizonyságot. És aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tesz Fiáról. Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.
Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van. 

Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket.- 1Jn 5,1-14.

A lányom évek óta súlyos migrénes fejfájástól szenved, amely csak gyógyszerekkel enyhíthető egy sötét, csendes szobában. 
Ezt látva tehetetlennek érzem magam, és azt kívánom, bárcsak én szenvedhetnék helyette. 

Három éve imádkozom a gyógyulásáért, buzgón, reménykedve, bizalommal, és oly sok hittel, amennyi csak telik tőlem. De a lányom mégis tovább szenved a fájdalomtól, amelyet én nem tudok megszüntetni. 

A Biblia beszél arról, hogy aki kér, az kap. De arról is tudósít, amint tanítványok két csoportja is könyörgött imában Isten két szolgájáért, börtönből való szabadulásukat kérve. 
Biztos vagyok abban, hogy mindkét csoport buzgón, reménykedve, bizalommal, és nagy hittel imádkozott. 
Mégis, Pétert megszabadította egy angyal, Keresztelő Jánost viszont kivégezték. A Péterért imádkozó csoport talán erőteljesebben könyörgött, mint János tanítványai? Ha nem, akkor miért tűnik úgy, hogy Isten egyes imádságokat meghallgat, másokat pedig nem?

Isten minden imádságunkat hallja, és válaszol is azokra. Néha azonnal megérkezik a válasz, máskor így szól Isten: nem most. És néha talán soha nem ismerjük meg a választ. 

Tovább folytatom a lányomért való imádságot, tudva, hogy Istennek iránta való szeretete sokkal nagyobb, mint az enyém. Hiszem, hogy Isten meghallgat minket, és reményünk felett válaszol.

Imádság: Urunk, segíts bízni, hogy válaszolni fogsz imáinkra, még ha nem is értjük az időzítést vagy a választ. Ámen.

Isten nagyobb távlatokban gondolkodik, mint én.

Tom Smith (Utah, USA)

IMÁDKOZZUNK A MIGRÉNTŐL SZENVEDŐKÉRT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése