Olvasmány: 1Thessz 2,7–12
Megfér-e egymással a szeretet és a tekintély? Igen, de törekedni csak az elsőre kell. A másikat Isten adja, nem harcolható ki.
„Mint Krisztus apostolai élhettünk volna tekintélyünkkel, mégis olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit. Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket. Hiszen emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát. Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek. Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.”
Magyarázat
„Ha nem ügyelek arra, hogy minden percben világos legyen az adott helyzetben, ki is a főnök, akkor a fejemre fognak nőni (a beosztottaim, a gyerekeim, a házastársam, a gyülekezetem).” „Ha nem követelem meg a három lépés távolságot, nem fognak tisztelni.” Gondoltunk valaha hasonlót? Vagy ismerünk olyan főnököket, szülőket, domináns házastársat, gyülekezeti vezetőket, akik ha el akarnak érni valamit a rájuk bízottakban, erődemonstrációval indítanak, hogy lássuk, kivel van dolgunk? Ez az elrettentés művészete. Így valóban el lehet rettenteni a beosztottat a kérdezéstől, a gyereket az őszinteségtől, a házastársat magunktól, a gyülekezetet a hittől. Rossz szándékból ered ez a magatartás? Igen, sokszor abból. De nem minden esetben. Előfordul, hogy csak nem ismertük még föl, hogy ez az eszköz, amivel el kívánjuk érni célunkat, óemberi. Azt hisszük, gyengeség kéréssel élni az elvárás helyett, szelíden szólni utasítás helyett, meghallgatni és figyelembe venni másokat a saját elképzelésünk helyett. Alkalmazkodni uralkodás helyett. Ám, ha hagynánk megszólalni magunkban a Lelket, rácsodálkoznánk, hogy kérésünk, szelíd hangunk, mosolyunk, törődésünk véghez viszi azt, amit vasakaratunk sosem érhet el.
(Szommer Hajnalka)
Megfér-e egymással a szeretet és a tekintély? Igen, de törekedni csak az elsőre kell. A másikat Isten adja, nem harcolható ki.
„Mint Krisztus apostolai élhettünk volna tekintélyünkkel, mégis olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit. Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket. Hiszen emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát. Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek. Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.”
Magyarázat
„Ha nem ügyelek arra, hogy minden percben világos legyen az adott helyzetben, ki is a főnök, akkor a fejemre fognak nőni (a beosztottaim, a gyerekeim, a házastársam, a gyülekezetem).” „Ha nem követelem meg a három lépés távolságot, nem fognak tisztelni.” Gondoltunk valaha hasonlót? Vagy ismerünk olyan főnököket, szülőket, domináns házastársat, gyülekezeti vezetőket, akik ha el akarnak érni valamit a rájuk bízottakban, erődemonstrációval indítanak, hogy lássuk, kivel van dolgunk? Ez az elrettentés művészete. Így valóban el lehet rettenteni a beosztottat a kérdezéstől, a gyereket az őszinteségtől, a házastársat magunktól, a gyülekezetet a hittől. Rossz szándékból ered ez a magatartás? Igen, sokszor abból. De nem minden esetben. Előfordul, hogy csak nem ismertük még föl, hogy ez az eszköz, amivel el kívánjuk érni célunkat, óemberi. Azt hisszük, gyengeség kéréssel élni az elvárás helyett, szelíden szólni utasítás helyett, meghallgatni és figyelembe venni másokat a saját elképzelésünk helyett. Alkalmazkodni uralkodás helyett. Ám, ha hagynánk megszólalni magunkban a Lelket, rácsodálkoznánk, hogy kérésünk, szelíd hangunk, mosolyunk, törődésünk véghez viszi azt, amit vasakaratunk sosem érhet el.
(Szommer Hajnalka)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése