Olvasmány: Énekek 4

A házastársak egymás számára csodálatos kertek, amelyben gyönyörrel járhatnak.
1„De szép vagy, kedvesem, de szép vagy! Szemeid galambok fátyolod mögött. Hajad olyan, mint egy kecskenyáj, mely Gileád hegyéről hullámzik alá. 2Két fogsorod olyan, mint a megnyírt juhnyáj, mely az úsztatóból jött fel: mindegyiknek van ikerpárja, nincs köztük hiányos. 3Ajkad, mint a karmazsinfonál, és bájos vagy, ha beszélsz; halántékod, mint gránátalmagerezd a fátyolod mögött. 4Nyakad oly karcsú, amilyennek Dávid tornya épült. Ezer kerek pajzs függ rajta, mind vitézek pajzsa. 5Két melled, mint két őzike, mint gazellapár, mely liliomok közt legel. 6Ha hűs szél támad, és megnyúlnak az árnyak, elmegyek a mirha-hegyre és a tömjénhalomra. 7Mindened oly szép, kedvesem, semmi hibád sincsen. 8Jöjj hozzám a Libánonról, menyasszonyom, jöjj hozzám a Libánonról! Nézz le az Amáná csúcsáról, a Szenír és a Hermón csúcsáról, az oroszlánbarlangoktól, a párducok hegyeiről! 9Megdobogtattad szívemet, húgom, menyasszonyom, megdobogtattad szemed egy pillantásával, nyakdíszed egy láncocskájával. 10Mily szép a szerelmed, húgom, menyasszonyom! Mennyivel jobb szerelmed a bornál, olajod illatosabb minden balzsamnál. 11Színméz csepeg ajkadról, menyasszonyom, méz és tej van a nyelveden, s ruháid illata, mint a Libánon illata! 12Bezárt kert az én húgom, menyasszonyom, bekerített forrás, lepecsételt kút. 13Paradicsomkert nőtt rajtad: gránátalmák édes gyümölcsökkel, ciprusok nárdusokkal, 14nárdus és sáfrány, illatos nád és fahéj, sok tömjénfával, mirha és aloé, sok drága balzsammal; 15kertekben levő kút, élő víz forrása, mely a Libánonról csörgedezik. 16Támadj föl, északi szél, jöjj elő, déli szél, fújj rá kertemre, áradjon illata! Jöjjön el kertjébe szerelmesem, és egye annak édes gyümölcsét!”


Magyarázat:

A „kertek” sorozatban ma a szerelem bezárt kertjéhez érkezünk, hogy betekintsünk annak kerítésén. – Mit láthat ott egy 83 éves öregember?! Egy kedves teológiai professzorom mondta még ifjú szeminarista koromban: „Eljöhet nálad is az az idő, amikor úgy fogod fel ezt a könyvet, mint egy ókori, gyönyörűséges szerelmes versgyűjteményt. Jusson eszedbe majd, hogy az egyik szereplő talán éppen te vagy mint az Úr választottja, a másik pedig Jézus Krisztus, a megváltott ember és a gyülekezet örök égi Vőlegénye!” Szívműtétem után néhány nappal történt, ezelőtt pár évvel. Sötét éjszaka. Riadt ébredés kórházi fekhelyemen. Csak tátogok, nincs elég levegőm! Nyomom a riasztógombot, fut a nővérke. Orrom alá sprőd műanyag csövet erősít, megnyitja az oxigénpalackot. Hűvös légáram surrogó hangját hallom-érzem. Visszatér eszméletem. Jézusra gondolok, drága égi Vőlegényemre. – Uram! Ott vagyok már nálad? Vagy még mindig itt, ebben a bezárt kertben? Kérlek, ölelj magadhoz! De kaptam még egy kevés időt, hogy ezt elmondhassam. Azóta nekem a „bezárt kert” Jézus Krisztus örök szerelmét jelenti. Irántam, aki nem vagyok méltó, de akit ő mégis üdvözíteni akar.

(Gerzsenyi Sándor)